Bevezetés a Művészettörténetbe
Elmerülnél a régmúlt és modern korok festészetében, építészetében
?
Ha téged is felcsigáz, mikor régészekről, művészettörténészekről, a régi idők építészetét, letűnt korok alkotásait vizsgáló szakemberekről szóló filmeket nézel, könyveket olvasol, akkor jó helyen jársz! Ebben a képzésben a tudományos háttér mellett arra is odafigyeltünk, hogy igazán logikus, rendszerezett és könnyen emészthető tananyagot állítsunk össze.
Ez azt jelenti, hogy a képzés nyelvezetében, felépítésében könnyű átláthatóságot és jól feldolgozható tudásanyagot biztosít. Az e-képzés nagy előnye, hogy csak te döntöd el, mikor és mennyit foglalkozol egy leckével. A számonkérés is segít a memorizálásban, ezért rövidebb-hosszabb tesztek kísérik a kurzust, ahol meggyőződhetsz arról, vajon sikerült-e bevésni az új információkat.
Mit tanulhatsz ezen a kurzuson?
Az őskortól indul az első lecke az e-képzésben, melynek során Dr. Hámori Katalin PhD, egyetemi adjunktus, művészettörténész, történelem szakos tanár, főmuzeológus lesz a tutorod. Nagyon szerencsés helyzetben vagy, hogy a kérdéseidet épp neki címezheted, hiszen ritka az ilyen tájékozott és tapasztalt művészettörténész manapság. Mivel különféle munkaterületeken is tapasztalatokat szerzett, ezért nyugodtan felteheted neki a gyakorlati jellegű kérdéseidet is.
Az őskortól tehát egészen a kortárs, posztmodern, transzavantgárd korszakig jutunk el a széles és sokrétű tudásanyagot felhalmozó leckék során. Egy igazi időutazás és világjárás ez a kurzus, hiszen, ha jártál már külföldön, vagy tervezed, hogy elutazol egy történelmi városba, akkor máris magad elé képzelheted a látnivalókat, érdekes következtetésekre juthatsz, és éles szemmel figyelhetsz majd az apró részletekre, ha élőben is körülnézel a helyszínen.
Magyarország izgalmasabb, mint gondolnád!
A kurzuson belül különösképp Magyarországra fókuszálunk, hiszen szinte az összes művészettörténeti korszak fellelhető a művészeti hagyományunk, örökségeink között. Manapság múzeumokban, kiállításokon, tárlatokon őrzik múltunk emlékeit, melyeket a pandémia járvány miatt sajnos nem látogathatunk.
Ha úgy vesszük, ez a kurzus hatékonyabb és valószínűleg sokkal költséghatékonyabb is, mint ha az összes létező forrást végigjárod, idegenvezetőt, tárlatvezetőt fogadsz és minden kis tudásmorzsát rögzítesz, dokumentálsz. Így rengeteg időt spórolhatsz, végigjárhatod az összes érdekességet egy szakavatott mentorral és még az extra kérdéseidet is felteheted a tutorodnak. Aztán később személyesen is ellátogathatsz a kedvenc helyeidre, ahol valószínűleg már te tarthatod meg a tárlatvezetést a családodnak, barátaidnak.
Miért érdekes a művészettörténet?
A különböző tudományok története, maga a történelem, és jelen esetben a művészettörténet akkor tud igazán izgalmas lenni, ha összefüggésekben gondolkodunk róla, és észrevesszük mennyi minden hatott rá, mennyi mindenre volt ez hatással. Az általános alapműveltségen felül nagyon sok kiegészítést kell ahhoz szemügyre venni, hogy a teljes képet lássuk, és a dolgunkat sokszor az is megnehezíti, hogy bizony nagyon sokszor nincs is olyan forrás a birtokunkban, ami egyértelműen megindokolna, megcáfolna valamit.
Tehát egyfajta nyomozói, bölcsész, nyelvtudós, ügyvéd, vagy épp költő kell, hogy felébredjen bennünk ahhoz, hogy a különböző korstílusok és alkotók munkái között ne tévedjünk el teljesen, sőt még összefüggéseket is felfedezhessünk. A művészettörténet lehet nagyon szórakoztató, nagyon izgalmas, és bármely korban hasznosan alkalmazható tudás akár társaságban, akár az olvasmányaink, szabadidős tevékenységeinkkor, kirándulásainkon, utazásainkon, vagy természetesen az ehhez kapcsolódó munkánk során.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!