Így írjunk sikeres motivációs levelet
Gyakran kérnek a pályázati anyag részeként motivációs levelet vagy kísérőlevelet is, s ezen bizony a legtöbb álláskereső el szokott vérezni. Sokan egy sablonos, semmitmondó „csatoltan küldöm önéletrajzomat, várom szíves visszajelzésüket” mondattal elintézik ezt a feladatot, pedig pont nem ezt várja a munkáltató. A motivációs levél célja, hogy a munkáltató jobban megismerje a pályázót, az önéletrajzban lévő „száraz” tényeken túl további személyesebb benyomást szerezhessen róla, amik alapján eldöntheti, hogy érdemes-e vele személyesen is találkozni. Ha tehát jó motivációs levelet akarunk írni, akkor ennek kell eleget tennünk: megmutatni mindazt, ami mellettünk szól, felkelteni a munkáltató érdeklődését annyira, hogy azonnal a telefonkagylóra csapjon, s tárcsázza a számunkat.
A jó motivációs levél fél, maximum egy oldalas, s tekintsünk úgy rá, mint a mi „reklámunkat”. Ebben van lehetőségünk elmondani azt, ami nem fért bele az önéletrajzba – vagy nem eléggé részletesen fér bele -, hogy miért jelentkeztünk, miért szeretnénk ennél a vállalatnál dolgozni, miért vagyunk alkalmasak erre a munkakörre, mi emel ki minket a többi pályázó közül.
Mindegyik motivációs levél személyre szóló címzéssel készült, nem „Tisztelt Hölgyem / Uram!” megszólítással. Ezzel azonnal felkelthetjük a címzett figyelmét az anyagunk iránt, hiszen neki szól személy szerint. Azt, hogy ki az illetékes, több forrást bevetve tudjuk kideríteni, ha nincs megadva az álláshirdetésben. Keressünk rá a cégre a Linkedinen, nézzük meg, kik vannak fent, s mi a beosztásuk. Sajtóhírekben szintén érdemes keresni (a cég neve és a HR vagy személyügy kulcsszavakat beírva a google keresőbe), de a különböző állásbörzék szakmai kiadványai, előadói névsora is sokszor segítségünkre lehet. Van, aki közvetlenül a vállalat recepcióján érdeklődik telefonon – néha furmányos, ötletes indokkal, pl. olyan szolgáltatócég értékesítőjeként kiadva magát, aki a HR osztály vezetőjének szeretne egy ajánlatot küldeni – s vannak, kik az ismeretségi körükben néznek utána, hogy van-e valaki a kiszemelt cégnél, aki meg tudja súgni az illetékes vezető nevét.
Ne hagyjuk ki a bevezetésből azt sem, hogy hol hallottunk, vagy hol olvastunk az állásról – ha álláshirdetésre pályázunk - ha pedig direkt pályázatot küldünk be a kiszemelt cégekhez, akkor legyen egy jó, személyes felütés a levél elején, ami megragadja az olvasó figyelmét!
A motivációs levél fő része arról kell, hogy szóljon, hogy mi milyen eredményeket, sikereket értünk el korábban, mik azok a bizonyítékok, amik mellettünk szólnak, mit értünk már el, mit építtetünk fel… ez az, amit nem lehet előre megmondani egy pályázó esetében, hiszen ezt mindenki saját maga kell, hogy tudja önmagáról a korábbi karrierje ismeretében. Kifejezetten jó számokat, százalékokat, konkrét bizonyítékokat is beleírni, például az értékesítési forgalom 20%-os növekedése és a profit 15 %-os emelkedése egy sales-es kolléga esetében meggyőző számok lehetnek.
A motivációs levél lehetőséget nyújt továbbá arra is, hogy az önéletrajzunkban lévő, esetleg első pillantásra hátrányosnak tűnő dolgokat megmagyarázzuk, jobb színben tüntessük fel, ilyen lehet például a kissé megkopott, de rövid idő alatt magasabb szintre hozható nyelvtudás, vagy egy hosszabb munkanélküli időszak, ami alatt önkéntes munkát végeztünk, vagy tanultunk.
A szövegezése legyen gördülékeny, mintha állásinterjún önmagunkról, s a vállalatnak nyújtandó előnyökről beszélnénk, legyen egyedi, s semmiképpen sem egy sablon levél, amit letöltöttünk valahonnan. Bármilyen motivációs levél minta csak akkor jó, ha nem egy az egyben másoltuk, hanem testre szabjuk. Benne kell, hogy legyen a tudásunk, a személyiségünk, az általunk nyújtott előnyök, a múltbeli eredményeink, amik hasznosak a cégnek, azok a képességek, előnyök, ami lázba hozzák a HR-est, vagy a szakmai vezetőt, aki az anyagunkat elolvassa. Ha ezt nem tesszük meg, hanem csak automatikusan másoljuk a mintát, itt-ott beleírva egy két személyes dolgot, ugyanúgy egy jelentéktelen pályázó leszünk a több száz vagy több ezer álláskereső közül… azaz nem éri el a célját a motivációs levél!
A levél végén ne felejtsünk el utalni a közelgő személyes találkozóra, amiben reménykedünk, s mindenképpen tüntessük fel itt is a nevünk alatt az elérhetőségeinket, hogy akár azonnal fel is hívhassanak minket!
Nem ördöngösség, de valóban rá kell szánni néhány órát. Ám az összes olyan információ, adat, amit össze kell gyűjtenünk, végig kell gondolnunk hozzá, egyrészt ott van a múltunkban, másrészt ezekre úgyis szükségünk lesz, amikor az állásinterjúra készülünk fel. Tehát valójában a motivációs levélhez is csak az kell, ami az álláskeresés - pályázás többi részéhez: kitartás, idő, némi energia és alapos önismeret!