10 állásinterjú hiba, amit sose kövess el
Éppen a minap saccolgattam egy kedves ügyfelemmel, hogy vajon hány állásinterjút folytattam már. Nos, a pontos számot nem tudtam megmondani, de mivel 1998 óta vagyok a szakmában, s ebből jó 10 évet szinte folyamatosan toborzással, kiválasztással töltöttem, több ezer álláskeresővel ültem már szemben az asztal másik oldalán. És hát sajnos láttam nagyon rossz szerepléseket is… összeírtam ma nektek ezeket, hogy ti ne kövessétek el ugyanezt a hibát!
1. állásinterjú hiba – Késve érkezel
Az interjú az első személyes benyomás rólad, ez az első nagy megmérettetésed, ha már most elkésel, mi lesz, ha majd munkába kell pontosan beérned? Igen, tudom, hogy sajnos sok minden közbejöhet, közlekedési dugó, baleset, sztrájk, de ez sajnos nem érdekli a HR-est. Késtél, egy pont mínusz – és biztosan kevesebb időd lesz bemutatkozni, mert miattad nem csúsztatja az utánad lévő, aznapra még behívott többi pályázót. Akkor sem, ha te ezért kivered a balhét (mert hogy ilyen is volt már a praxisomban).
2. állásinterjú hiba – Nem megfelelően öltözöl
Milyen az első benyomás rólad? Szakmailag kifogástalan az öltözéked, illik ahhoz a munkakörhöz, amit megpályáztál? Ha nem, sajnos rossz pontokat szerzel ezzel is. Nem mentség, hogy a gyereket reggel oviba vitted, vagy hogy eső és sár van odakint. A fejed búbjától a cipőd orráig tökéletes megjelenés kell. Még akkor is, ha nem fogsz majd naponta ügyfelekkel tárgyalni. A tiszta, ápolt, munkakörhöz illő öltözék az igényességedről, precizitásodról árulkodik, amit majd a munkád során is tanúsítasz, így nem csoda, hogy azt az álláskeresőt, akinek az inge vasalót sosem látott, nem ajánlottam tovább a megbízómnak értékesítői munkakörre. Ide kattintva találsz egy régebbi cikket, ha tanácstalan vagy ez ügyben.
3. állásinterjú hiba – Hazugságok
Lehet apró, finom kis módosításokat eszközölni az önéletrajzban, itt ott “kozmetikázni” egy kicsit, de nagy hazugságokkal azonnal elvágod magad a HR-esnél. Ha az interjún derül ki, hogy az a 4 év tapasztalat csak 2 év igazából, meg hogy nem is felsőfokú az angolod, csak éppen hogy konyhanyelven elbeszélgetsz, hidd el, azonnal kiejtenek az esélyesek közül! Ha meg kitalált cégeket írsz bele, akkor meglehet az interjú végéig sem jutsz el, egyszerűen csak kitesznek az irodából… köszönjük, nem Önt keressük.
4. állásinterjú hiba – Korábbi főnöködet, munkáltatódat szidod
Bármennyire is rossz volt az előző – vagy a mostani – munkahelyed, meg kell tanulni korrekt módon, érzelemmentesen, objektíven beszélni róla – HA kérdeznek! Ha nem voltál bejelentve, ha napi 3-4 óra túlórázást vártak el, anyagi ellentételezés nélkül, ha nem kaptad meg a béredet, ha nem jöttél ki a kiskirály főnökkel, az alapvetően nem a te hibád, de ahogy erről beszélsz, az előre vetíti, hogyan fogod az itteni konfliktusokat kezelni. Ugye nem akarsz rossz képet festeni magadról?
5. állásinterjú hiba – Nem készülsz fel a cégből
“Ő, bocsánat, most akkor melyik munkakörről is lenne szó?” Nem hiszitek el, hányszor hallottam ezt a kérdést az interjú elején. És azonnal mínuszból indult a pályázó nálam. Ha azt sem tudod, ki az a cég, akihez mész, s mik a pontos elvárások, feladatok, hogyan akarod meggyőzni a HR-est, hogy te vagy az ideális pályázó? Ehelyett tudd meg a munkakör összes részletét, készülj fel a cég múltjából, jelenéből, jövőbeli terveiből, a konkurenciából, és a HR-esnek is érdemes utánanézni (ha nem tudod, hogy tedd ezt meg, itt megtanítom neked!) Volt olyan pályázóm, aki még a hobbijaimból is felkészült :-) nem mondom, kissé átlátszó volt, de az igyekezetét mindenképpen értékeltem! ?
6. állásinterjú hiba – Idegeskedés, zavaros testbeszéd
Tudom, hogy aki nem gyakorlott az interjúztatásban, könnyen mutat ideges, zaklatott reakciókat, de ezzel egyrészt saját magadat is stresszeled (“ó, jaj, érzem, hogy vörösödök” – és ettől még jobban elvörösödsz), részben pedig azt mutatod a másik félnek, hogy valami nem OK veled, valami nem stimmel. Fül vakargatása, nyaklánc, szűk nyakú blúz feszegetése, piszkálgatása – ezek mind mind olyan jelek, amik kellemetlen érzést keltenek a beszélgető partnerben. Ha aggódós, idegeskedős vagy, az ellen a gyakorlás és a felkészülés az egyetlen biztos szer – és nem a feles, mint azt néhányan tanácsolják ? (Ellenben akinek interjú után azt mondjuk, hogy bocsánat, de bezártak minket az irodába, s mindenki elment már, s a pályázó erre nem esik kétségbe, s kimászik az ablakon a HR-essel együtt, az pluszpontot kap tőlünk. Nem hiszed el? Pedig ez is megtörtént már, itt olvashatsz róla.)
7. állásinterjú hiba – Nem kérdezel semmit, vagy rossz kérdéseket teszel fel!
Bizony, bizony, nem csak tőled kérdeznek, hanem neked is kérdezned illik… s amit kérdezel, az nagyon sokat elárul rólad. Ha nincs kérdésed, akkor nem is érdekel az állás, vagy nem vagy annyira alkalmas / intelligens, hogy egyáltalán elgondolkodj az interjún hallottakon, s ez 4-5 további kérdést vessen fel benned. Ha jól felkészültél a munkakörből, a cégből, biztosan van legalább 4-5 szakmai kérdésed, amivel nem csak előrébb vagy, többet tudhatsz meg, de a HR-es is látja, hogy van eszed, beleképzelted magad a munkakörbe, s jó meglátásaid vannak.
8. állásinterjú hiba – Túl keveset mondasz, vagy túl sokat beszélsz
Lehet egy választ 5 szavas mondatban is odadobni, s lehet Ádámnál Évánál elkezdeni, s 15 percen megszakítás nélkül keresztül mondani, mondani, mondani… semelyik sem jó. Szakemberek szerint az ideális válasz hossza 20 másodperc és két perc között van. Ha ennél többet is szeretnének egy adott dologtól hallani, úgyis tovább kérdeznek, újabb kérdéseket tesznek fel, belekérdeznek a részletekbe. Viszont mivel limitált időd van, okosan kell vele gazdálkodnod, hogy mindent el tudj mondani, amit fontosnak tartasz!
9. állásinterjú hiba – Sablonos válaszokat adsz
Sokan úgy próbálnak meg felkészülni, hogy begyakorolnak néhány hangzatos választ – de pont az hiányzik ilyenkor, amit a HR-es keres: te magad nem vagy benne. Próbálj meg önmagad lenni, s ha előre kidolgozott válaszaid is vannak, de szóvirágokat magolj be, hanem saját magadat “tedd bele” a válaszokba. Mesélj érdekesen, mondj példákat, megtörtént eseteket, amik melletted szólnak, amik téged igazolnak. Ezek sokkal jobban megragadnak majd a HR-es emlékezetében, mint a blabla…
10. állásinterjú hiba – Nem kérdezel rá a további lépésekre
Sokan annyira zavarban vannak az állásinterjún, hogy amikor a vége eljön, örömmel búcsúznak el, s szinte menekülnek ki a szobából, kihagyva így egy jó lehetőséget arra, hogy megkérdezzék, hogyan tovább, mikor várható visszajelzés, továbblépés, s ha eddig az időpontig mégsem jelentkezik senki, akkor ügyesen szaván fogják a HR-est, s megígértetik vele, hogy akkor hívhatják ők is, ha ő nem jelentkezik. Márpedig aki interjú után is érdeklődik, s ezt ki is fejezi, annak jobb a megítélése!