vevőtől kapott előleg
Kérdés
Tisztelt Szakértők A következő témában szeretném a segítségüket kérni. Kiállítottunk 2010 évre egy előleg számlát, aminek a teljesítése majd 2011-ben fog megtörténni akkor lesz a végszámla is (likviditási problémák miatt állítottuk ki a számlát a szerződésünkbe benne is van is ezért lett 2010-ben kiállítva) 4-ben tartom nyilván. Év végén ezt az összeget át lehet vezetni a 9-es számlaosztályba hogy az adót még idén megfizessük utána (erre azért lenne szükségünk hogy a saját tőkénk ne legyen negatív. Vagy mindenképpen a 4-ben kell hagyni és majd amikor a teljesítés megtörténik és a végszámlát kiállítjuk akkor lehet átkönyvelni a nettó árbevételek közé. Segítségüket előre is köszönömVálasz
A vevőtől kapott előlegnek minősülnek azok a kötelezettségek,amelyek azért keletkeztek, mert a vevő által átutalt, kifizetett pénzeszközökkel szemben a tényleges teljesítés csak későbbi időpontban történik.( ha a fordulónap és mérlegkészítés napja között bekövetkezik olyan gazdasági esemény-például szerződés meghiúsulás-,amely miatt a kapott előleg visszafizetendő, akkor már nem is előlegnek minősül, hanem egyéb rövid lejáratú kötelezettségnek.Át kell ilyen esetben vezetni az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek közé és a kötelezettségek általános szabályai szerint könyvelendő ).
Ami azt jelenti, hogy nem lehet átvezetni a kapott előleget a 9-es számlaosztályba, hiszen az is bizonytalan, hogy a teljesítés meg fog- e történni és amit könyvelnének az azt jelentené , hogy az előleg helyett egy még el nem végzett, vagyis még nem is teljesített szolgáltatást számláznának ki, és számoltak el árbevételként.
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok