Változik a biztosítottak bejelentése
A biztosítottak bejelentésével kapcsolatos változást tartalmaz a 2015. június 4-én megjelent Magyar Közlöny.
Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása szerint 2016. január 1-től kiegészül a biztosítottakra vonatkozó bejelentési kötelezettség.
Jövőre már nem csak a foglalkoztatásra vonatkozó jogviszony adatait, a jogviszony kezdetét, a heti munkaidőt, a FEOR számot, illetve a biztosított személyes adatait kell feltüntetni, hanem a biztosított végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és okirat számát is.
A tapasztalatok szerint a legtöbb munkáltató eddig nem vezette a munkavállalók szakképzettségével kapcsolatos adatokat, így a bizonyítványokkal járó többlet adminisztrációra érdemes előzetesen is felkészülni. Fontos, hogy a munkáltató már a bejelentésnél rendelkezzen az új munkavállaló végzettségét igazoló adatokkal, hiszen e nélkül nem lehet a bejelentési kötelezettséget teljesíteni.
Nem változott, hogy a biztosítás kezdetét legkésőbb a biztosítási jogviszony első napján, a foglalkozatás megkezdése előtt be kell jelenteni A NAV felé. Amennyiben a biztosítás elbírálására utólag kerül sor, a bejelentési kötelezettséget legkésőbb a biztosítási kötelezettség megállapítását követő napon kell teljesíteni. A jogviszonyban bekövetkező FEOR kód és/vagy heti munkaidő változást továbbra is a változást követő 15 napon belül kell bejelenteni.
A jogviszony megszűnését, szünetelés kezdetét és befejezését 8 napon belül kell bejelentenie a munkáltatónak A bejelentési kötelezettség elmulasztása egy ellenőrzés során komoly bírságot vonhat maga után.
(forrás:RSM DTM)
Legfrissebb
- 2024. szeptember 12. Az adóellenőrzéseknek ősszel is „szezonja” van
- 2024. szeptember 10. Forint helyett euró és fordítva?
- 2024. szeptember 07. Külföldi áfa visszaigénylése – hamarosan lejár a határidő
- 2024. augusztus 08. 2024. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítás szabályok
- 2024. augusztus 03. Kifizették az osztalékot, a befektetés „köddé vált”