Térítésmentesen kapott eszközök miatti adóalap-korrekció
A térítésmentesen kapott eszközök miatti korrekciós tételekre vonatkozó szabályok a társasági adóról szóló törvény szerint időszakonként eltérőek.
Három különböző időszakot kell figyelembe venni:
1., 2006-ig terjedő időszak
A 2006-ban kapott eszközök kapcsán realizált rendkívüli bevételt az adózónak el kell határolnia, majd az évenkénti értékcsökkenéssel az elhatárolást feloldani, s annak összegével a Tao. tv. 7. § (1) bekezdésének ly) pontja alapján az adózó csökkentheti az adózás előtti eredményét.
A 2006-ig térítés nélkül kapott eszközökre ugyanis az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény 469. § (2) bekezdésének átmeneti rendelkezését kell alkalmazni, amely szerint a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés ly) pontja alkalmazásában az adózó által 2007.01.01-je előtt térítés nélkül átvett eszközre tekintettel passzív időbeli elhatárolásként kimutatott összegből az időbeli elhatárolás megszüntetésének adóévében a visszavezetett összeg csökkenti – 2007.01.01-jétől – az adózás előtti eredményt. Az így kapott eszközökre azonban utoljára 2009-ben lehetett alkalmazni e szabályt.
2., 2007-2009 közötti időszak
2) A Tao. tv. – 2009.12.31-éig hatályos – 7. § (1) bekezdés ly) pontja értelmében csökkenti az adózás előtti eredményt:
• a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott (járó) támogatás, juttatás,
• a véglegesen átvett pénzeszköz következtében az adóévben elszámolt bevétel,
• a térítés nélkül átvett eszköz átadónál – nyilatkozata alapján – kimutatott könyv szerinti értéke,
• a térítés nélkül kapott (igénybe vett) szolgáltatás átadónál – nyilatkozata alapján – kimutatott bekerülési értéke,
• az átvállalt tartozás,
• az eredeti jogosult által elengedett kötelezettség miatt az adóévben bevételként elszámolt összeg (egyszeres könyvvitelt vezetőnél, ideértve az adóévi tartalék növekedését okozó részt is), figyelemmel a (8) bekezdésben foglaltakra.
A hivatkozott csökkentő tétel 2010. január 1-jével hatályon kívül helyezésre került, ezzel egyidejűleg a Tao. tv. 29/I. §-a szerinti átmeneti rendelkezés lépett hatályba, amely átmeneti rendelkezés figyelmen kívül hagyta a térítés nélkül átvett eszköz esetét; ugyanakkor a többi, 2009-ig hatályos 7. § (1) bekezdés ly) pontjában szereplő, bevételként elszámolt összegre alkalmazni rendelte azt a szabályt, hogy a kedvezmény utoljára azon adóévi adóalap utáni adó megállapításánál érvényesíthető, amelynek utolsó napja a 2012. évben van.
Az adózó a 2007.01.01.-2009.12.31. közötti időszakban a térítés nélkül kapott eszközök átvételének adóévében az átadó társaságnál – nyilatkozata szerint – kimutatott teljes könyv szerinti értéket veheti figyelembe adózás előtti eredményt csökkentő tételként, abban az esetben is, ha ezekre az eszközökre passzív időbeli elhatárolást alkalmazott (összhangban a 2007/69. számú adózási kérdéssel). E szabályozás alapján szükségtelen volt a térítés nélkül kapott eszközök átvételéből származó bevételre átmeneti rendelkezés előírása.
A 1) és 2) pontban foglaltak azt jelentik, hogy az adózó a 2006-ban térítésmentesen kapott eszközök esetében három éven át – utoljára a 2009. adóévben – csökkenthette az adózás előtti eredményét a passzív időbeli elhatárolásként kimutatott összegből a feloldott résszel, vagyis a 2007. előtt térítés nélkül átvett eszközök tekintetében nem alkalmazható a Tao. tv. 29/I. §-ában foglalt átmeneti rendelkezés.
Az adózó a 2007.01.01.-2009.12.31. közötti időszakban térítésmentesen kapott eszközök – átadónál kimutatott – könyv szerinti értékének egészével csökkenthette az átvétel adóéve szerinti adózás előtti eredményét, függetlenül az időbeli elhatárolás alkalmazásától (a Tao. tv. 29/I. § alkalmazása nem merül fel).
3) 2010-től
2010-től a térítésmentesen kapott eszközöket az átvevő társaságnak bevételként el kell számolnia, illetve el kell határolnia, azonban csökkentő tétel nem vehető figyelembe a kapott eszközök után. Az eszközt juttató mentesülhet az adózás előtti eredmény-növelési kötelezettsége alól az átvevő társaság által tett, a Tao. tv. 3. számú melléklete „A” fejezetének 13. pontja szerinti nyilatkozat alapján.
[NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 5229181811/2011.]
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok