Számviteli változások 2013.(I.rész)
A parlament 2012. november 19-én elfogadta a 2013-tól hatályos szabályokat tartalmazó "adó-salátatörvényt". A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló mellett a törvény változtatott az ellenőrzési szabályokon és kimondta a kisvállalati adózók számviteli hatály alá tartozását is.
Ellenőrzési szabályok változása
Megváltozik a háromoszlopos beszámoló készítését meghatározó jelentős összegű hiba értékhatára.
A mostani szabályozás szerint minden esetben jelentős összegű az ellenőrzések során feltárt hiba, ha az ugyanazon évet érintően megállapított hibák, hibahatások eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő értékének együttes (előjeltől független) összege meghaladja az ellenőrzött üzleti év mérlegfőösszegének 2 százalékát, illetve ha a mérlegfőösszeg 2 százaléka meghaladja az 500 millió forintot, akkor az 500 millió forintot.
Az elfogadott módosítás értelmében a jelentős összegű hiba határa marad az adott üzleti év mérlegfőösszegének 2 százaléka általános szabályként, ha azonban a mérlegfőösszeg 2 százaléka nem haladja meg az 1 millió forintot, akkor 1 millió forint lenne a hibahatár.
Hatályon kívül helyezték a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hiba fogalmát és az ehhez kapcsolódó ismételt beszámoló-közzétételi kötelezettséget. A magyar vállalati gyakorlatban elhanyagolható az ismételt közzétételre kerülő beszámolók száma, így ez a módosítás egyszerűsíti a vállalati adminisztrációt.
KIVA számvitel
Egyértelműsítik, hogy a kisvállalati adó (kiva) alanyai a számviteli törvény hatálya alá tartoznak, azaz a beszámolási, könyvvezetési és egyéb számviteli kötelezettségeiket a számviteli törvény alapján és azzal összhangban kell teljesíteniük.
Kapcsolódó írásunk: Jön a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló
Legfrissebb
- 2026. szeptember 18. Vállalkozó göngyölített járulék- és szocho-alap meghatározása 36 órás foglalkoztatás esetén
- 2026. szeptember 18. Mikor szükséges önellenőrzés az átalányadózó egyéni vállalkozónál?
- 2026. szeptember 18. Az egyesület pénzforgalmi számlanyitási kötelezettsége
- 2026. szeptember 18. Külföldi magánszemély magyarországi kiküldetése - lakhatás elszámolása
- 2026. szeptember 18. Milyen szabályokra kell figyelemmel lenni a fiatal munkavállalók alkalmazásakor
Pallas Prémium Tagság
- 700+ szakmai videó
- 10+ új tartalom havonta
- 20 kreditpont szerezhető évente