Számlagyárra csapott le az adóhatóság
Milliárdos tételben állított ki hamis számlákat fémkereskedő társaságoknak 14 cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint. Az ügyben országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást és foglaltak le iratokat, egyéb bizonyítékokat és összesen négyszázmillió forint értékben vagyontárgyakat a pénzügyi nyomozók.
A NAV közleményében kifejtette: nyomozóik számára a bankszámlaközi forgalomból, valamint a számlázó társaságok hátteréből egyértelműen kiderült, hogy a fémhulladékkal kereskedő cégek csalással akarták csökkenteni a fizetendő társasági és a különadó összegét a könyvelésükben.
Hozzátették, a társaságok vezetőit gyanúsítottként hallgatták ki, miután országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást, foglaltak le iratokat és egyéb bizonyítékokat. A pénzügyi nyomozók mellett kommandósok és revizorok is közreműködtek a bűnszervezet tagjainak leleplezésében.
Az adóhatóság szerint a fiktív számlák nemcsak az adóminimalizáláshoz kellettek, hanem ahhoz is, hogy a fémhulladékok beszerzését legalizálják. A számlagyár és a kereskedők tranzakciói úgy működtek, hogy a számlák ellenértékének átutalása után a pénzt szinte azonnal kivették és a jutalék levonása után visszaadták a számlák megrendelőinek - olvasható a közleményben, amelyben azt is megjegyezték, hogy - mint az ilyen esetekben mindig - a közreműködő számlázó cégeket külföldieknek, illetve fellelhetetlen illetőknek eladták, azok helyett újakat alapítottak.
A NAV tájékoztatása szerint a hulladékkereskedelemben már évek óta működik a fordított adózás, ezért a bűncselekménnyel okozott kár enyhébb, mint ha a számlák levonandó áfát is tartalmaztak volna. A hatóság szerint a költségvetést feltehetően így is több száz millió forint kár érte, amelyet azonban ellensúlyoz az akcióban lefoglalt vagyontárgyak értéke, összesen ugyanis négyszázmillió forintot érnek azok az autók, ingatlanok és ingóságok, valamint a készpénz, amelyeket a nyomozók a házkutatások alkalmával lefoglaltak.
A nyomozás adócsalás és csalás, továbbá magánokirat-hamisítás gyanújával folytatódik; hárman előzetes letartóztatásban, hatan pedig házi őrizetben vannak. Az adócsalásért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság - áll a közleményben.
Legfrissebb
- 2024. szeptember 12. Az adóellenőrzéseknek ősszel is „szezonja” van
- 2024. szeptember 10. Forint helyett euró és fordítva?
- 2024. szeptember 07. Külföldi áfa visszaigénylése – hamarosan lejár a határidő
- 2024. augusztus 08. 2024. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítás szabályok
- 2024. augusztus 03. Kifizették az osztalékot, a befektetés „köddé vált”