Kovács úr pácban – nem fizető vevők a mérlegben 2/1.

Az év könyvviteli zárásakor a vevőkkel szembeni követeléseket is értékelni kell. Ez gyakran nehezebb feladat, mint gondolnánk: önmagában a vevő minősítése is számos kérdést vet fel.

Kovács úr, a Stílus és Siker Kft tulajdonosa, kedvenc kávézójában ült – szokásos helyén, az ablak melletti sarki asztalkánál – és mandulatejes Flat White kávéját kortyolgatta. Ezeket az amúgy idilli, kora délutáni perceket keserítette meg az az e-mail, amely éppen most érkezett Klárikától, a cég könyvelőjétől. A társaságnak – így a levél – 50 millió forint kintlévősége van, ebből 30 millió forint fizetési határideje féléve lejárt. Ezek a szállítások a cég három megrendelőjéhez köthetőek. A vevőknek kiküldött egyenlegközlőket a vállalkozások is visszaküldték, tartozásukat nem vitatták. Klárika ezek év végi minősítéséhez kért információkat Kovács úrtól. Kovács úr elgondolkodva morzsolgatta jobb fülét, gondolatban összeszedve, mit is tud erről a három – ahogy nagymamája fogalmazna – díszpintyről.

• Simlis és Fiai Kft: üzleti körökben nincs jó híre a társaságnak.

 Általában nem tartják be sem adott szavukat, sem a fizetési határidőket, bár egy-két hónapnál többet eddig még nem csúsztak a fizetéssel. A pletykák szerint, jelenleg adóhatósági vizsgálat folyik náluk, állítólag fiktív beszerzési számlák és azok tetemes összegű, levont általános forgalmi adója miatt. Csőd- vagy felszámolási eljárás alatt azonban nem állnak – Kovács úr ügyvédje ennek utánanézett –, és a munkabéreket is rendesen kifizetik. Viszont Kovács úr néhány napja a fogorvosánál találkozott a Vagány és Társai Kft ügyvezetőjével, Bélával – nekik is tartozik a Simlis és Fiai Kft. Béla fogadkozott, hogy ha kell, szó szerint kipofozza belőlük a pénzt.

A végén persze őt pofozták meg: „Simlisék” ügyvezetőjének a jelek szerint keményebb a balegyenese. Kovács úr megborzongott. Eszébe jutott ügyvezetője, a szelíd, álmodozó tekintetű, vékonydongájú Lajos. Nem – döntöttel el Kovács úr – fenyegetőzéssel nem megyünk semmire. Más megoldást kell találnunk.

• Jó Fejek Innovátor Kft: startup cég, huszonéves srácok a

tulajdonosai. Ők többször is jelezték telefonon, hogy elismerik a tartozásukat, de nem tudnak fizetni. Nekik maguknak ugyan nincs számottevő kintlévőségük, de tőkéjüket fejlesztésekben, beruházásukban kötötték le. Új fizetési határidőt kértek, vállalva a kamatfizetést is. Kovács úr úgy tudja, hogy olyan technológiai újításon dolgoznak, amely az ágazatuk „atombombája” lehet, ha sikerrel jár a fejlesztés. Kovács úr mérnök barátai szerint erre igen bíztatóak a kilátások.

• Jó Kalmár Kft: írásban már többször is felszólították őket a fizetésre,

felajánlva a tartozás háromhavi, egyenlő részletekben történő rendezésének lehetőségét is.

Egyúttal figyelmeztették a céget arra is, hogy ellenkező esetben élni fognak a késedelmi pótlékon túl, a behajtási költségátalány felszámításával is. Az adós vállalkozás válaszlevelében számottevő kintlévőségével, nem fizető kiskereskedő partnereivel indokolta a korábban többször is megígért átutalás elmaradását, hozzátéve, hogy tulajdonosai minden tőlük elvárható intézkedést megtettek a cég működésének fenntartása, munkavállalóik további foglalkoztatása, és likviditási helyzetük javítása érdekében. Kovács urat ügyvédje figyelmeztette, hogy a Jó Kalmár Kft más vállalkozásoknak is tartozik, melyek közül ketten is csődeljárást kezdeményeztek ellene.

Kovács úr elgondolkodott. Pár perc múlva kinyitotta határidőnaplóját, írt bele néhány szót. Felnézett, tűnődve tanulmányozta az utca forgalmát. Hirtelen felpattant, villámgyorsan felhajtotta a kávé maradékát, az asztalkára dobott néhány bankjegyet, majd sietve távozott.

Mielőtt fény derülne arra, miként döntött adósai ügyében Kovács úr, és ki után iramodott – és főleg miért – a belvárosi utca forgatagában, gondoljuk át, mit vár tőlünk a számviteli törvény a mérlegbe kerülő követelésekkel kapcsolatban! 

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szt.) előírása szerint, a követeléseket a mérlegben bekerülési, vagyis könyv szerinti értéken kell kimutatni. Ez a szabály azonban „csak” a kiindulópontot jelenti (gondoljunk csak a devizaeszközökre): év közben, illetve a mérleg készítésekor meg kell vizsgálnunk a könyveinkben szereplő értéket abból a szempontból, hogy számíthatunk-e, és milyen mértékben annak pénzügyi rendezésére. 

A belföldi és külföldi vevőkkel szembeni forintköveteléseket a kiszámlázott és a vevő által is elismert összeggel kell nyilvántartani, és mindaddig a könyv szerinti értéken kell kimutatni, amíg azt pénzügyileg vagy egyéb módon (például: a Polgári törvénykönyv szerinti beszámítással, eszközátadással) nem rendezték, váltóval ki nem egyenlítették, illetve amíg azt el nem engedték vagy behajthatatlan követelésként le nem írták.

A könyv szerinti érték tehát a bekerülési érték értékvesztéssel csökkentett, értékvesztés visszaírásával növelt összegét jelenti. 

A külföldi pénzértékre szóló követelést az elfogadott, az elismert devizaösszegnek a szerződés szerinti teljesítéskori (illetve mérleg-fordulónapi) árfolyamán, illetve a már elszámolt, devizában meghatározott értékvesztés nyilvántartási árfolyamán csökkentett, az értékvesztés devizában visszaírt összegének a nyilvántartási árfolyamon számított értékével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni. 

Továbbá, a számviteli törvény azt is előírja, hogy a vevő, az adós minősítése alapján az üzleti év mérlegfordulónapján fennálló és a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg nem rendezett követelésekre értékvesztést kell elszámolni – a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján – a követelés könyv szerinti értéke és a követelés várhatóan megtérülő összege közötti, veszteségjellegű különbözet összegében, ha ez a különbözet tartósnak mutatkozik és jelentős összegű.

(Nemcsak a vevőkkel szembeni követeléseket kell értékelni, hanem a hitelintézetekkel, pénzügyi vállalkozásokkal szembeni követeléseket, a kölcsönként, az előlegként adott összegeket, továbbá a bevételek aktív időbeli elhatárolása között lévő követelésjellegű tételeket is.) 

Akkor viszont, ha a vevő, az adós következő minősítése alapján a követelés várhatóan megtérülő összege jelentősen meghaladja a követelés könyv szerinti értékét, a különbözettel a korábban elszámolt értékvesztést visszaírással csökkenteni kell. Az értékvesztés visszaírásával a követelés könyv szerinti értéke nem haladhatja meg a nyilvántartásba vételi értékét. Azt, hogy az értékelés szempontjából mi minősül jelentős összegnek, azt a vállalkozás számviteli politikájában kell előírni. 

Nagyon fontos, hogy a vevő, az adós minősítésének kiindulópontja az, hogy a hitelező lát-e esélyt arra, hogy a rendezetlen számlákat vevői – legalább részben – kifizetik, vagy sem.

Ha remélheti, hogy némi pénzt lát majd a követelésből, akkor értékvesztést kell elszámolnia, míg ha behajthatatlannak látja azt (és e minősítés törvényi kritériumait is igazolni tudja), akkor ki kell vezetnie az adott követelést a könyveiből. 

Fontos tudni, hogy a minősítést elsődlegesen nem az összeg nagyságrendje, vagy az adott számlában adott fizetési határidő túllépése napjainak száma dönti el, hanem az adós, a vevő körülményei, a vagyoni, pénzügyi helyzetéről rendelkezésre álló információk. Ebből az is következik, hogy – például – ha az egyébként megbízható vevőnkről azt a hírt kapjuk, hogy egy elektromos zárlat következményeként gyára porrá égett, és nem valószínű, hogy a társaság tulajdonosai képesek legyenek annyit befektetni a cégbe, hogy belátható időn belül újrainduljon a termelés, akkor a vele szemben fennálló, még le nem járt határidejű követeléseinkért is ugyanúgy van okunk aggódni, mint a már lejártakért.

Az értékvesztést a vevőkövetelések esetében egyéb ráfordításként kell elszámolni, míg az értékvesztés visszaírását egyéb bevételként kell könyvelni. Értékvesztés elszámolására és visszaírására csak és kizárólag mérlegfordulónapon kerülhet sor.

Ezzel szemben, ha a követelés eredeti jogosultjánál a követelésre korábban értékvesztést számoltak el, de az adós később a követelés könyv szerinti értékét meghaladó összeget mégis megfizet. Ezt is egyéb bevételként kell elszámolni, de az a különbség az előbbiekhez képest, hogy a számviteli törvény fogalmai szerint ez az esetkör nem minősül értékvesztés visszaírásának, azaz ez évközi gazdasági eseményként is könyvelhető.

Ha devizás követelésekről van szó, figyelnünk kell az értékelés sorrendiségére is! Ez azt jelenti, hogy ha a követelésre értékvesztést kell elszámolni, akkor az első teendőnk az értékvesztés elszámolása, majd ezek után kell a mérlegfordulónapi átértékelést végrehajtani.

Az értékvesztést devizában kell elszámolni, a vevőkövetelés könyv szerinti árfolyamán, majd a következő feladat a mérlegfordulónapi árfolyamra történő átértékelés.

Az értékvesztés főkönyvi számlán könyveltek is devizás tételek, ezért ezekre is vonatkozik a mérlegfordulónapi átértékelés követelménye. 

A számviteli törvény lehetőséget ad arra is, hogy a vevőnként, az adósonként kisösszegű követelések könyvvitelben elkülönített csoportjára – a vevők, az adósok együttes minősítése alapján – az értékvesztés összegét e követelések nyilvántartásba vételi értékének százalékában határozza meg a társaság: ez egy összegben elszámolható és elkülönítetten kimutatható. 

Természetesen ilyen esetekben az elszámolt értékvesztés esetleges visszaírásának módja is alkalmazkodik a „csoportos elszámoláshoz”. Ez azt jelenti, hogy a következő évi mérlegfordulónapi értékeléskor a vevőnként, adósonként kisösszegű követelések „csoportos” értékvesztésének összegét össze kell vetni az előző évi, ilyen jogcímen elszámolt értékvesztés összegével és számszerűsíteni kell a csoport szintjén mutatkozó különbözetet.

A különbözetet előjelének megfelelően, a korábban elszámolt értékvesztést növelő értékvesztésként, illetve a korábban elszámolt értékvesztés visszaírásaként kell könyvelni. 

Adódik a kérdés, miért érdemes (ha érdemes) a vállalkozónak élnie a „csoportos” értékvesztés-számítás lehetőségével. Nos, ennek előnye az, hogy a számviteli törvény előírása szerint, ilyenkor nem kell egyedi adósminősítést végezni. A kisösszegű vevőkövetelések közé besorolt követelések esetében az értékvesztés megállapítása a csoportba besorolt összes követelésre vonatkozik, azaz a csoport fizetőképességét, illetve fizetésképtelenségét kell vizsgálni. Ebben az esetben is az értékvesztést elszámolni és visszaírni csak és kizárólag mérlegfordulónapon lehet. 

[A fentiekhez kapcsolódó rendelkezéseket az Szt. 55.§; 60.§65. § (1)-(2) és (6) bekezdései tartalmazzák.] 

Időközben Kovács úr is megérkezett az irodájába – igencsak elégedettnek tűnt –, és azonnal telefonált Klárikának, és a társaság ügyvédjének.  

Mi és miért történt, és történik majd a Stílus és Siker Kft-nél? Kiderül a folytatásból.