Lekérdezhető a késedelmi pótlék
Az elektronikus bevallók 2011. augusztus 1-től kérdezhetik le, hogy 2010-re kell-e késedelmi pótlékot fizetniük.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztató szerint az adóhatóság nem küld papíralapú folyószámla-kivonatot és pótlékértesítőt azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek, akik 2011-ben elektronikus úton nyújtottak be bármilyen bevallást vagy adatszolgáltatást.
Ezek az adózók az Ügyfélkapun keresztül, az eBEV-szolgáltatásokon belül elérhető folyószámla-lekérdező felület segítségével folyamatosan megtekinthetik az állami adóhatóságnál vezetett folyószámlájukat, illetve a 2010-re vonatkozó késedelmipótlék-fizetési kötelezettségükről is tájékozódhatnak augusztus 1-jétől.
Az Ügyfélkapu használatával a 2010. évi pótlékfizetési kötelezettséget két módon lehet megtekinteni:
1. a folyószámla lekérdezése során, a 2011. november 15-i végdátum megadásával (akinek pótlékot kell fizetnie, a megállapított összeget a folyószámla késedelmi pótlék adónemén 2011. november 15-i dátummal láthatja),
2. a "Pótléklevezetés/Lekérdezés" menüpont megnyitásával.
Akire nem róttak ki késedelmi pótlékot, erről szöveges üzenetben tájékoztatják. Akinek fizetési kötelezettsége van, annak a pótléklevezetése jelenik meg a képernyőn, a "Megfizetendő pótlék" mezőben szereplő összeg előírása pedig a folyószámla megfelelő késedelmi pótlék adónemén 2011. november 15-i dátummal látható.
A pótlékkal, annak levezetésével kapcsolatos észrevételeket többféle módon lehet jelezni:
- személyesen,
- a folyószámlát vezető illetékes adóigazgatóság ügyfélszolgálatán;
- telefonos egyedi ügyintézéssel,
- írásban (ehhez a "Folyószámla-kivonatra észrevétel" elnevezésű nyomtatvány használatát javasolja a NAV). A nyomtatvány letölthető: ITT
Legfrissebb
- 2024. december 15. Megússza az „új” adót, aki gyorsan intézkedik
- 2024. december 15. Lépett az Agárminisztérium
- 2024. december 04. Számvitel 2025 – önköltségszámítás
- 2024. december 03. Számvitel 2025 – a könyvvizsgálat és a beszámolók megemelt értékhatárai
- 2024. december 03. 2024. őszén kihirdetett társadalombiztosítási-, és munkajogi szabályok