közhasznú egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatása

Kérdés

Kérdésem valójában kérés. 2010-ben könyveltem először közhasznú alapítványt, kettős könyvvitel keretében. Tudom, hogy nem kell letétbe helyezni, de ettől még el kell készíteni a mérleget és az eredménykimutatást. Sehol, sem papír-, (A régi nyomtatvány száma:1715/D.rsz.-2s-AB.) sem elektronikus formátumú nyomtatványt nem tudok beszerezni. Ennek felkutatásában szeretném a segítséget kérni. Köszönettel: Borsics Mária

Válasz

Az 1997. évi CLVI. törvény 18. §-ának (1) bekezdése szerint a közhasznú szervezetnek a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. A 19. § (1) bekezdése szerint a közhasznú szervezet köteles az éves beszámolója jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni, amelyet legkésőbb június 30-áig saját honlapján, ennek hiányában egyéb, a nyilvánosság számára elérhető módon közzétenni.
A  közhasznú nonprofit kft.-nek a számviteli törvény előírásai szerint kell elkészítenie az üzleti év éves (egyszerűsített éves) beszámolóját (ezen belül a mérleget, az eredménykimutatást, a kiegészítő mellékletet), azt - elsősorban - az Szt. szerint kell elfogadtatnia, könyvvizsgálóval ellenőriztetnie, majd közzétennie és letétbe helyeznie.
Tekintettel azonban arra, hogy a közhasznú nonprofit kft.-nek közhasznúsági jelentést is kell készítenie, amelynek - többek között - tartalmaznia kell a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót is, indokolt ennek keretében a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. számú melléklete szerinti közhasznú egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatását is elkészíteni. A közhasznú tevékenység bevételének, ráfordításának, illetve ha van akkor a vállalkozási tevékenység bevételének, ráfordításának elkülönített bemutatását a társasági adó alapja meghatározásának a követelménye is indokolja, függetlenül attól, hogy azt az Szt. kötelezően nem írja elő.