Kihirdették az új reklámadó-szabályozást
A módosítás értelmében a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a különadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalékos reklámadót rónak ki valamennyi adóalanyra.
Az eredeti szabályozás sávosan adóztatta a médiumokat, s a felső - először 40, majd 50 százalékos - kulcs lényegében egyetlen cégre vonatkozhatott, az RTL Klubra. Épp ezért fordultak az Európai Bizottsághoz (EB), amelynek két szervezete jelenleg is vizsgálja a korábbi szabályozást. Az indoklás szerint a mostani módosítás célja, hogy a reklámadóról szóló törvény már az uniós jogi aggályok nélkül, az adózási költségek minimalizálásával továbbra is ugyanakkora nagyságú forrást biztosítson, mint a tavalyi.
Fontos megjegyezni, hogy az EB továbbra is vizsgálja a jogszabályt, mert nemcsak a nulla kulcsos sávot kifogásolta, de az adóalappal is gondja volt, mivel szerintük az árbevételen alapuló progresszív adózás hátrányos a nagyobb piaci szereplők számára, ellentétben a nyereségen alapuló progresszív adózással. Emiatt a jövőben még lehetséges változás a reklámadót illetően.
Legfrissebb
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 19. Kedvező változások a mérlegképes könyvelő képzésünkön!
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény
- 2025. június 26. Júliustól változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai