Gőzerővel dolgoznak az adóellenőrök
Mint azt már többször megírtuk, idén 40 milliárdos többlet adóbevételt kell produkálnia az adóhivatalnak a költségvetési lyuk betömésére.
A fokozott adóellenőrzések mellett mindezt hétvégi pluszmunkával és inkasszókkal próbálja teljesíteni a szervezet.
Az origo.hu az adóhatóságnál dolgozó forrásoktól úgy értesült, hogy az elmúlt hetekben belső átcsoportosításokkal megerősítették a végrehajtási osztályt, és a felduzzasztott részlegen dolgozókat berendelték szombatonkénti munkavégzésre. Elsősorban az inkasszót vetik be előszeretettel és nagyobb számban, mint normál időben szokás.
Emellett olyan vállalkozásokat keresnek fel személyesen a NAV alkalmazottai, amelyeknél nagy a készpénzforgalom, ezért gyaníthatóan találnak pénzt a cég irodájában.
Az adóhivatal a már felderített, de behajtási szakaszba még nem került ügyeket igyekeszik felgyorsítani. Új adótartozások megállapítása azért nem célravezető az év végéig elérendő 40 milliárdos pluszbevétel előteremtéséhez, mert az időigényes: hónapokba is telhet, mire egy adómegállapításra vonatkozó határozat jogerőssé válik.
Az intenzívebbé tett adóbehajtáson kívül más módszerekről is beszámolt az origo.hu-nak két ügyvéd. Elmondásuk szerint magánszemély ügyfeleik a napokban értesítést kaptak olyan adótartozás rendezésére, amelyek már elévültek. Az ügyvédek felkeresték az egyes ügyekben az illetékes adóigazgatóságot, és az ügyek tisztázásakor kiderült, hogy az adóhivatal munkatársai az elévüléssel tisztában voltak.
Kapcsolódó írásaink:
Kiemelt ellenőrzést kapnak a székhelyszolgáltatók, székhelyváltók
Fokozott adóellenőrzés várható
Legfrissebb
- 2025. május 20. Ha tavasz, akkor új adócsomag – már az Országgyűlés előtt a törvénytervezet
- 2025. április 29. Közeleg az Szja-bevallás határideje (2.)
- 2025. április 25. Közeleg az Szja-bevallás határideje (1.)
- 2025. április 18. Kedvező változások a mérlegképes könyvelő képzésünkön!
- 2025. április 18. Szabadabb tanulási lehetőség az adótanácsadó képzésünkön!