Ezermilliárd eurós adócsalások ellen harcolnak
Huszonöt intézkedésből álló akciótervet állít össze az Európai Bizottság (EB) az adóelkerülés visszaszorítására. A testület többek között javasolja az egységes európai adóazonosító szám bevezetését, és technikai segítséget ajánl a tagállamoknak az adóbehajtás hatékonyságának javításához - nyilatkozta Algirdas Semeta, az adóügyért és a vámunióért, valamint az ellenőrzésért és a csalás elleni küzdelemért felelős biztos a Focus című német hetilapnak.
Az európai szürkegazdaság mérete nagyjából az uniós gazdaság egyötödének felel meg, ami azt jelenti, hogy "minden egyes évben ezermilliárd euró adóbevételtől esik el a közösség". Az adóelkerülés visszaszorítása ebből adódóan "hatalmas lehetőség" az állami bevételek növelésére, amit a mostani válságos időkben ki is kellene használni.
Ezt szolgálja az új bizottsági akcióterv, amely még az idén elkészül. Brüsszel egyebek között sürgeti, hogy vezessenek be egységes minimumszankciókat az adózási jogsértések büntetésére, és hangolják jobban össze a nemzeti pénzügyi hatóságok adatbázisait. Ezzel az uniós határon belüli adóelkerülési műveletek ellen lehetne hatékonyabban fellépni.
Harmadik országokkal - vagyis a nem uniós tagállamokkal - kapcsolatban a bizottságot kellene szélesebb jogkörrel felhatalmazni, hogy a huszonhetek egészére vonatkozó adózási tárgyú megállapodásokat köthessen. Mindenekelőtt Svájccal kellene egyezségre jutni az adóelkerülés visszaszorításáról, és ezt a tagállamok nagy többsége támogatja is, de Ausztria és Luxemburg ellenállása miatt nem sikerül áttörést elérni.
Az egyes pénzügyi tranzakciókra kivetni tervezett egységes uniós adóval kapcsolatban elmondta: a bizottság szerint a legjobb megoldás az volna, ha a tagországok az új adó révén keletkező bevétel kétharmadát befizetnék a közös kasszába, és cserébe ugyanekkora mértékben csökkentenék a közös költségvetéshez nyújtott hozzájárulásukat.
Legfrissebb
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 19. Kedvező változások a mérlegképes könyvelő képzésünkön!
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény
- 2025. június 26. Júliustól változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai