„Eltűnt” 240 ezer adózó
Néhány év alatt 240 ezer fővel zsugorodott az szja-bevallást benyújtók száma. Elemzők szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a korábbi "fehéredés" után egyre többen térnek vissza a szürke zónába.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2008-ban 4,54 millióan nyújtottak be szja-bevallást, tavaly azonban számuk már nem érte el a 4,3 milliót. A lejtmenet - amellyel párhuzamosan az egy főre jutó adó is csökkent - nem volt folyamatos, egy nagyobb apadás után 2010-ben feljebb kúszott a bevallók száma, majd onnan zuhant a mostani szintre.
A 2008-as csúcs oka a Napi Gazdaság szerint az volt, hogy abban az időszakban indult el a potyautasok szűrése, ennek köszönhetően egy-két év alatt több százezren jelentek meg a rendszerben, méghozzá nem a legalsó jövedelmi szinthez tartozók. Az adózók 2009-től épp ebből a jövedelmi sávból tűntek el folyamatosan.
Az egy főre eső munkaviszonyból származó jövedelem tavaly 1,9 millió - havi 160 ezer - forint volt; 2008-ban ennél csak háromezer forinttal volt kevesebb a havi bruttó bér, azaz reálértéken csökkenés következett be.
Az átlagos adóterhelés az évtized közepi 19 százalék után 2011-ben már csak 13,8 százalék volt, azonban jövedelemsávonként és azon belül is jelentősek a különbségek, a tavalyi teher nulla, de akár 16 százalék is lehetett.
Legfrissebb
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 19. Kedvező változások a mérlegképes könyvelő képzésünkön!
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény
- 2025. június 26. Júliustól változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai