Elfogadták az új munka törvénykönyvet - I.rész
2011. december 13-án elfogadta az Országgyűlés az új munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.
A legfontosabb változások:
Szabadság
Az alapszabadság húsz nap marad, a munkavállalók ezen felül több jogcímen pótszabadságra jogosultak: életkoruk alapján legfeljebb tíz nap pótszabadság jár, fennmarad a gyermekek után járó pótszabadság, de új elem, hogy igénybevételére mindkét szülő jogosult lesz. Az apának a gyermeke születését követő második hónap végéig öt munkanap pótszabadság jár.
A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk.
A szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy tartama tizennégy napot összefüggően elérjen. Kollektív szerződés rendelkezhet arról, hogy a szabadság negyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki a munkáltató.
Hozzájárulás szükséges a harmadik személytől díjazáshoz
Az új törvénykönyvben szerepel, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást nem fogadhat el. Az indoklás szerint a rendelkezés a borravaló és a hálapénz elfogadásának tilalmát mondja ki, de a munkáltató felmentést adhat alóla.
Védett kor
A védett korra vonatkozó szabályozás úgy változik, hogy miközben a védelmi időszak továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt év, a munkáltató a munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát felmondással csak akkor szüntetheti meg, ha az lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
A munkaviszony megszüntetésének szabályai
A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt várandósság, szülési szabadság, továbbá gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság ideje alatt. A védelem az anyát abban az esetben is megilleti a gyermek hároméves koráig, ha nem vesz igénybe fizetés nélküli szabadságot. Nem szüntethető meg felmondással a munkaviszony a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálat alatt sem.
A szabályozás szerint a munkaviszony megszüntethető:
- közös megegyezéssel,
- felmondással vagy
- azonnali hatályú felmondással.
Ez utóbbi a rendkívüli felmondás jogintézményét váltja fel!
A megszüntetés okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. Azonnali hatályú felmondással a munkavállaló és a munkáltató egyaránt élhet. Nem kell indokolni az azonnali hatályú felmondást a próbaidő alatt, valamint ha a munkáltató határozott idejű munkaviszonyt szüntet meg így.
A törvény nem határoz meg konkrét felmondási okokat, összefoglalva jelöli meg a felmondás lehetséges okait. Eszerint az csak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével, illetve a munkáltató működésével összefüggő lehet.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkáltató köteles megtéríteni az általa okozott kárt, de a kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét.
Munkaidő-szabályok
Vasárnapra rendes munkaidő egyebek mellett a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, az idényjellegű, a megszakítás nélküli, valamint a több műszakos tevékenység keretében, illetve a készenléti jellegű munkakörben vagy külföldön foglalkoztatott munkavállalónak osztható be.
Rögzíti a törvény azt is, hogy munkaszüneti nap január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.
A mostani szabályozáshoz képest nő - a jelenlegi kétszázról 250 órára - a rendkívüli munkaidő éves korlátja, kollektív szerződésben a jelenlegihez hasonlóan legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni.
A próbaidő munkaszerződés alapján legfeljebb három hónap lehet, ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek azt - legfeljebb egy alkalommal - meghosszabbíthatják. Kollektív szerződésben maximum hat hónapos próbaidő köthető ki.
Munkavállalói biztosíték, munkaerő-kölcsönzés
Új elem a törvénykönyvben az úgynevezett munkavállalói biztosíték. Így a felek megállapodása alapján annak a munkavállalónak, aki "munkaköre ellátása során más munkavállalótól vagy harmadik személytől pénzt, más értéket vesz át, vagy részükre ilyen kifizetést, átadást teljesít", a munkáltató számára biztosítékot kell fizetnie, amely nem lehet több egyhavi alapbérénél.
A mostani törvénykönyvhöz hasonlóan az új kódexben is szerepel a munkaerő-kölcsönzés szabályozása. Rögzítik például, hogy kikölcsönzés időtartama nem haladhatja meg az öt évet.
folytatjuk!
Legfrissebb
- 2024. október 01. Csőd: igen/nem – miről fecseg a mérleg? (1.)
- 2024. szeptember 12. Az adóellenőrzéseknek ősszel is „szezonja” van
- 2024. szeptember 10. Forint helyett euró és fordítva?
- 2024. szeptember 07. Külföldi áfa visszaigénylése – hamarosan lejár a határidő
- 2024. augusztus 08. 2024. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítás szabályok