Átmeneti rendelkezések és változások a Munka törvénykönyvében

Az Országgyűlés 2012.06.18-án elfogadta az új Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomagot, amely több ponton módosítja a július 1-jén hatályba lépő munkajogi kódexet is.

A most elfogadott jogszabály egyrészt átmeneti rendelkezéseket tartalmaz, az új Mt.-re való áttérés megkönnyítése érdekében, másrészt 66 olyan törvényt módosít, amelyeket érint a kódex. Mindezeken felül az új Munka törvénykönyvén is változtat.
  
Az átmeneti rendelkezések abból indulnak ki, hogy az új munkajogi szabályokat a hatályba lépésekor fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, és július 1-jével gyakorlatilag minden szabály életbe lép. Az elfogadott jogszabályban ugyanakkor vannak erre vonatkozóan kivételek, így például a szabadság és távollét számítására, valamint a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezéseket egyelőre nem kell alkalmazniuk a vállalatoknak, majd csak 2013. január 1-jétől.

Az iskolarendszerű képzésben részt vevő munkavállalóknak továbbra is a régi Mt. június 30-án hatályos vonatkozó paragrafusa alapján kell kötelezően kiadandó szabadidőt biztosítani. Ez az új törvénykönyv hatálybalépése előtt kezdett tanulmányokra a befejezésükig érvényes.

Az elfogadott törvény mintegy negyven paragrafusát módosítja az új Munka törvénykönyvének: bevezetik a kötetlen munkarendet, amely akkor alkalmazható, ha a munkáltató heti átlagban legalább a napi munkaidő fele beosztásának jogát - a munkakör sajátos jellegére, a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel - írásban átengedi a munkavállalónak.
A törvénykönyv ezenkívül úgy módosul, hogy vasárnapra elrendelhető rendes munkaidő a kereskedőknél is. Ilyen esetben a most elfogadott jogszabály szerint ötven százalék bérpótlék illeti meg a kereskedelemben dolgozókat, ugyanúgy, ahogyan a több műszakban és a készenléti jellegű munkakörben dolgozókat is.
A szabadsággal kapcsolatban fontos változás, hogy a szabadságnapok számának és kiadásának kérdésében a munkáltató kollektív szerződésben csak a munkavállaló javára térhet el az Mt.-ben foglaltaktól. A kódex szerint az alapszabadság húsz munkanap, emellett életkor alapján legfeljebb tíz nap pótszabadság jár.
A korábban elfogadott Munka törvénykönyve szerint túlóra esetén a munkavállalónak - munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján - ötven százalék bérpótlék vagy szabadidő jár. Ezen a hétfőn elfogadott jogszabály úgy változtat, hogy a munkavállalónak ötven százalék bérpótlék jár, vagy a felek megállapodása alapján szabadidő.