A NAV válasza Áfa-ügyben: "A magyar ítélet számít, nem az uniós válasz"
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön közleményben adott tájékoztatást arról, hogy a jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében alakítja majd ki álláspontját a vitatott áfa-levonásokról.
Mint arról beszámoltunk Nem korlátozható az adólevonási jog – magyar áfa-ügyekben döntött az Európai Bíróság című írásunkban, csütörtökön az Európai Bíróság kimondta, hogy az áfa-levonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Az Európai Unió bírói testülete egyesített magyar ügyekben hozta ezt az ítéletet csütörtökön Luxembourgban.
A NAV közlése szerint, ha egy EU-tagállam nemzeti bíróságának kételyei vannak egy uniós jogszabály értelmezését vagy alkalmazandóságát illetően, tanácsot kérhet az Európai Bíróságtól. Ezt a jogértelmező állásfoglalást előzetes döntéshozatalnak nevezik. Ugyanakkor az előterjesztés alapjául szolgáló jogvitát végül a nemzeti bíróság döntésének kell lezárnia.
Ebben az esetben is ez történt, vagyis az Európai Bíróság a nemzeti bíróság által feltett kérdésre adott választ, és nem hozott döntést a konkrét ügyekben - tájékoztatott a NAV. Az adóhatóságnak csak a konkrét ügyeket lezáró jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében és birtokában áll módjában álláspontot kialakítani a témában - fogalmaznak.
Legfrissebb
- 2025. október 01. Orosz rulett a kisboltban – sok kereskedő „hanyagolja” a nyugtaadást
- 2025. szeptember 22. Selejtezetés a cégnél – a papírmunka is fontos
- 2025. szeptember 22. Mérlegképes könyvelő szeptemberi képzés indítások!
- 2025. szeptember 19. A vendég el sem jött, az áfa marad – vagy mégsem?
- 2025. szeptember 01. 2025. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítási jogszabálymódosítások