5 tipp a sikeres karrierváltáshoz
Nem érzed már jól magad a jelenlegi munkahelyeden? Nem muszáj megragadnod egy olyan munkában, ami nem tesz boldoggá: ma már egyszerűbb a karrierváltás, mint valaha. Ebben a cikkben hoztunk pár tanácsot, ami megkönnyíti a folyamatot.
A hozzáálláson is múlik
Sokan hajlamosak úgy tekinteni a karrierváltásra, mint egy drasztikus lépésre. Ám ez nem feltétlenül van így. A karrierváltás csak abban az esetben számít nagy fordulatnak, ha úgy tekintünk a karrierünkre, mint egy kiszámítható, állandó dologra. Azonban a valóság sokszor távol áll ettől: a legtöbb munkavállaló folyamatos változásokon megy keresztül a karrierjében.
Természetesen a változások között is vannak kisebb és nagyobb fordulatok, de célszerű rugalmasan tekinteni a pályafutásunkra. Bátran engedjünk teret a változásnak, és ne ragaszkodjunk végletesen egy munkahelyhez. Így kevesebb stresszel jár a karrierváltás.
Fogjunk egy noteszt, és kezdjünk el jegyzetelni
Lehet, hogy már megvan az az iparág vagy az a munkakör, amit szívesen betöltenél. Viszont azt is érdemes tudni, hogy milyen munkahelyi körülmények között érzed jól magad. Ahhoz, hogy össze tudd szedni az elvárásaidat, segítséget nyújthat a jegyzetelés.
Amikor van elég időd, és energiád, ülj le és kezdd el összeírni, hogy mi a probléma a jelenlegi munkahelyeddel. Ne törődj a fogalmazásmóddal vagy a helyesírással, csak írj úgy, ahogy kijönnek a gondolataid. Ezt az írást senki nem fogja olvasni rajtad kívül, ezért nem kell korlátoznod magad.
Ezután az írásból ragadd ki azokat a körülményeket, és elvárásokat, amik egy munkahelyet ideálissá tesznek számodra, és írd ki őket külön.
Érdeklődj a hivatások felől
Könnyen lehet, hogy nem is abban az iparágban vár az álommunkád, amiben jelenleg dolgozol, lehet, hogy még a létezéséről sem tudsz. Ha elképzelésed sincsen, hogy milyen munkát szeretnél végezni, célszerű részletesen utánajárni a hivatásoknak.
Akár egy karrier tanácsadásra is elmehetsz, ahol szakszerűen el tudnak igazítani a szakmák világában. De az is támpontot adhat, ha az interneten kitöltesz pár olyan tesztet, ami a hozzád passzoló hivatásokat állapítja meg. Nem biztos, hogy így fogod megtalálni az álommunkád, ám adhat ötleteket arra, hogy milyen irányba indulj el.
Mihez van képesítésed és kompetenciád?
A karrierváltáshoz nemcsak a hivatásokat kell megismernünk, hanem önmagunkat is. Ugyanis csak egy olyan munkahelyen tudjuk jól érezni magunkat, ahol jól teljesítünk. Írjuk össze a készségeinket, és azt is, hogy ezeket a készségeket milyen területeken tudnánk sikerrel alkalmazni. Érdemes elgondolkodni ezeken a hivatásokon, hiszen ezekhez a munkaterületekhez a legtöbb esetben nincs szükség arra, hogy továbbképezd magad a pozíciók betöltéséhez.
Ne félj a továbbképzéstől
Lehet, hogy az ideális hivatás egy teljesen más iparágban vár rád, amihez meg kell szerezned a szükséges tudást. Ne tántorítsanak el a tanulással töltött évek, hiszen ma már munkavállalás mellett is kivitelezhető a felnőttképzés.
A Pallas70 oldalán több olyan kurzust találsz, amik online platformon folynak. Válogathatsz az időpontokhoz kötött online képzéseink, és az ilyen szempontból kötetlen e-képzéseink között is.
Az online képzés keretein belül valós időben folyik az oktatás, így élőben is felteheted a kérdéseidet a tanároknak. Az e-képzés pedig több szabadságot nyújt, hiszen a saját tempódban haladhatsz az anyaggal. Nézz körül képzéseink között, és válts karriert a Pallas70 segítségével!