Kiégés a munkában - mit tegyünk, ha velünk is megtörténik?

Teljes motiválatlanság, alvászavarok, „már megint hétfő” érzés – nem csak hétfőn -, ingerlékenység, fejfájás, a magánélet hanyagolása, állandó túlórák és teljesítménykényszer a munkahelyen… egyre többen szenvednek ezektől a tünetektől, anélkül, hogy tudnák, a kiégés valamelyik stádiumában vannak, fenyegetve a saját egészségüket, s a munkahelyi karrierjüket is. A hosszú távú, fokozott érzelmi megterhelés előbb vagy utóbb több téren - fizikálisan, érzelmileg és mentálisan is - kimerülést fog okozni.
De vajon törvényszerű-e az, hogy valaki kiég a munkájában, s mit tegyen, ha észrevette magán a figyelmeztető jeleket? Ha a munkahely okozza a panaszokat, egyértelmű, hogy váltani kell! De hogyan?
A kiégés tüneteit eleinte a kutatók olyan személyeknél figyelték meg, akik munkájuk során nap, mint nap emberekkel foglalkoztak, társadalmi segítő feladatokat láttak el, s jelentős mértékű empátiával látták el a feladataikat. Őket egy idő után a munkájuk olyan mértékű „lelki teherrel” látta el, hogy fizikailag, érzelmileg kimerültek. Manapság azonban nem csak a segítő szakmákban dolgozóknál fordul ez elő, a megnövekedett bizonytalanság, a romló munkafeltételek, a szervezeten belüli feszültségek miatt egyre több területen – a foglalkozás emberekhez kötődő jellegétől függetlenül is – szembetűnően megnőtt a kiégett munkavállalók és vezetők száma. Mi több, néhány nyugati országban - jelezve a tünet együttes komolyságát - hivatalosan is betegségnek ismerik már el.
De mik is a kiégésre utaló jelek?
A kiégés néhány jellegzetes tünete a testi-szellemi kimerültség, a sokszor önfeláldozó életmód, a saját lelki-fizikai szükséglet háttérbe helyezése, elhanyagolása, a közömbösség, fásultság, ami nem csak a szakmai tevékenységre lesz jellemző, hanem életérzéssé alakul, a magánéletben is kiábrándulttá, cinikussá válik a munkavállaló. Súlyosabb esetekben pedig komoly depresszió, reménytelenség, közöny, érzelemmentesség, sőt teljes pályaelhagyás, függőség (drogok, alkohol), öngyilkosság is előfordulhat.
A kiégés stádiumai a következőek, minél tovább jutattunk ebben a folyamatban annál nagyobb eséllyel lesz szükségünk külső segítségre, aki támogat minket a tisztánlátásban, és a dolgok újraértékelésében:
1. Idealizáció: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény a munkahelyen
2. Realizmus: a lelkesedés alábbhagy, a dolgozó tisztában van képességeivel, kompetenciájával, korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról
3. Stagnálás vagy kiábrándulás: a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, a dolgozó a feladatait rutinszerűen végzi
4. Frusztráció: a dolgozó ingerlékeny, feszült lesz, stressztűrése csökken
5. Apátia/fásultság: a munkahely vagy a pálya elhagyása, már a magánéletben sem talál semmi örömet
Először is vizsgáljuk meg – ha kell, szakember segítségével – hogy mi okozta a kiégést. Ennek oka lehet az adott szakma, annak jellemzői, de a munkáltatók, vezetői stílusok, vállalati kultúrák is elősegíthetik sajnos a dolgozók kiégését. Másrészt azonban önmagunkat is górcső alá kell venni: az egyén személyisége, a munkához való hozzáállása, önismerete, önbizalma vagy ezek hiánya is befolyásolhatja a kialakulását. Így tehát az, hogy munkahelyet váltunk, ha észleljük magunkon a jeleket, nem biztos, hogy elég, hiszen a kiégés nem egy egyszeri jelenség, hanem újra és újra előfordulhat velünk. Ahhoz, hogy lehetőleg örökre megszabaduljunk a veszélyétől, alaposan át kell gondolnunk, milyen okok vezettek idáig, s tudatosan kell kerülnünk ezeket a jövőben!
Hiába váltunk munkáltatót, vagy munkakört, ha mi magunk nem tudjuk a stresszt feldolgozni, ha nem tudunk szembenézni gyenge pontjainkkal, ha nem tudunk önismeretünk terén fejlődni. Ha nem vagyunk az az amatőr lélekbúvár típus, akkor vegyük igénybe szakember segítségét, csoportos, vagy egyéni tanácsadás kapcsán, s hallgassunk jó barátainkra, családtagjainkra, ha segíteni próbálnak nekünk. Keressünk hozzánk legközel álló relaxációs-meditációs technikát, legyen az jóga, meditálás, légző gyakorlatok, autogén tréning, vagy valamilyen sportolási lehetőség. Ha például a szakmánk sok ülőmunkával jár, ellensúlyozzuk ezt sporttal, mozgással, ha nagyon pörgős és stresszes, akkor nyugodtabb hobbit válasszunk a szabadidőnkben.
Figyeljünk arra továbbá, hogy irreális elképzelések, a teljesíthetetlen célkitűzések, a hónapokon keresztül tartó rendszeres túlórázás helyett próbáljuk meg reálisan meghatározni és szemlélni a célokat, saját és a szervezet korlátainkat figyelembe vételével. Ha nem mi magunk hajtjuk magunkat, hanem vezetői szintről jön a teljesíthetetlen elvárás, adjunk egy esélyt annak, hogy megbeszéljük ezt, s próbáljuk jobb belátásra bírni – tényekkel, adatokkal – a vezetőnket. Ha hajthatatlan továbbra is, akkor legalább tudjuk, hogy itt ne tervezzünk hosszú távon, s inkább a maradék energiánkat az álláskeresésbe fektessük.
Bármennyire is fontos a munkahelyi teljesítmény, mellette sose hanyagoljuk el a magánéletünket: a pillanatnyi munkahelyi nehézségekkel könnyebben küzd meg az, akit odahaza támogató barátok, család, konstruktív légkör fogad. A munka és magánélet megoldását ne a munkáltatótól várjuk, ez a mi felelősségünk – magunk felé! Ennek érdekében tanuljunk meg finoman, de határozottan nemet mondani, a kollégáinknak ugyanúgy, mint a felettesünknek. Vannak helyzetek, amikor nem is a teljes ellenkezés a megfelelő módszer, csak egy másik javaslatot kell letenni az asztalra, ami kevésbé megterhelő nekünk, de a feladat elvégzését ugyanúgy garantálja.
És utolsó tippként a jó öreg humor az, ami mindig kéznél van! Humorral nagyon jól oldható a feszültség, s az optimista szemlélet kitűnő ellenszere a kiégésnek! Tanuljunk meg nevetni – nem csak másokon, magunkon is! Sokkal jobb, mint napokig bosszankodni valamin, amit amúgy sem tudunk befolyásolni.