Számadás a végeken - a mezei leltár sajátosságai

Számadás a végeken - a mezei leltár sajátosságai

A mezőgazdasági tevékenységet folytató cégek könyvelőinek visszatérő feladata a mezei leltár összeállítása. Sajátos leltár, sajátos szemlélettel – nem könnyű feladat, készüljünk fel rá! Az alábbiakban ehhez adunk támpontokat.

Igaz, a szóban forgó munka most még nem aktuális, de az előkészítése érdekében már most is tehetünk.
Például megvizsgálhatjuk a társaság számviteli politikáját: az abban e tárgyban rögzítettek összhangban vannak-e a tényleges gyakorlattal. Indokolt-e ez utóbbin változtatni, az alkalmazott főkönyvi számlák kellően részletezettek-e vagy célszerű további alszámlák bevezetése? A kapcsolódó nyilvántartások megfelelnek-e céljuknak, kellőképpen alátámasztják-e a költségek elhatárolását, felosztását?

Ehhez, a kezdő kollégák kedvéért, első lépésben foglaljuk össze röviden, egyáltalán, miként is kell hozzá fogni a mezőgazdasági számvitelhez.

Néhány fontos szempont a mezőgazdasági cégek könyvvezetéséhez

Lényeges, hogy a számviteli törvény nem tartalmaz részletes előírásokat a mezőgazdaság ágazati sajátosságaival kapcsolatban. Az alkalmazott – és a törvény rendelkezéseinek eleget tevő – megoldásokat így elsősorban az általános rendelkezésekből kiindulva kell kidolgoznunk.

Az ágazat sajátosságaival találjuk szemben magunkat már rögtön a tevékenység költségeinek elszámolásakor, a költséghelyek kijelölésekor, amely célszerűen az alábbi felosztást jelenti:
- fenntartó üzemek költségei,
- segédüzemek költségei,
- főágazati általános költségek,
- alaptevékenységen kívüli tevékenység általános költsége,
- központi igazgatás, irányítás általános költsége.

A fenntartó üzemi, a segédüzemi és főágazati általános költségeket a költségelszámolás során felosztjuk. Ez, a költséghelyi költségek felosztása – a számviteli politikában vagy az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatban rögzített – költségjellemző alapján történik. Költségjellemzőnek tekinthetjük az adott termékre, folyamatra jellemző naturális mutatószámot vagy értékadatot.
Ezek a későbbiekben felosztott költségek az elszámolásuk során közvetett költségként jelennek meg, de a költségfelosztásnak köszönhetően közvetlen költséggé válnak, ily módon a számviteli törvény szerinti közvetlen önköltség részét képezik.

A fenntartó üzemek olyan területileg vagy szervezetileg elhatárolható egységek, ahol elsődlegesen eszközfenntartási munkákat végeznek, de az is gyakran előfordul, hogy ezen üzemek termék-előállítással is foglalkoznak.

A segédüzemek pedig olyan – szervezetileg ugyancsak elhatárolható - egységek, amelyek az elsődleges tevékenység elősegítésére folytatnak különféle szolgáltató tevékenységet.
Ráadásul az is előfordulhat, hogy a segédüzemek egymás számára nyújtanak szolgáltatást: ezt nevezzük társüzemi szolgáltatásnak.

Ha ilyen az érintett vállalkozásnál előfordul, akkor a költségek felosztását érintően
- vagy meg kell határozni a segédüzemi költségek felosztásának sorrendjét, vagy
- a felosztásnál a társüzemi szolgáltatásokat figyelmen kívül hagyjuk.
Ezzel összefüggésben lényeges az is, hogy a segédüzemi költségek felosztására csak azt követően kerülhet sor, ha a fenntartó üzem költségeit már felosztottuk, és a fenntartó üzemek költségei számlákat már lezártuk.

A költséghelyi elszámolás keretében könyveljük a főágazati általános költségeket is.
E címszó alatt azokat a költségeket értjük, amelyek a főágazat érdekében (például növénytermelés, állattenyésztés) merültek fel, de költségviselőkre nem számolhatók el.

A központi irányítási, igazgatási és általános költségeket a tevékenységektől el kell különíteni: e tételek az időszak ráfordításaként jelennek meg az eredménykimutatásban.

A vállalkozások gyakorlatában jellemző, hogy a kiadások, ráfordítások költségnemek szerinti elszámolását részesítik előnyben úgy, hogy ezt nem egészítik ki a költséghely és költségviselő (6-7-es számlaosztály) elszámolással.
Kétségtelen, hogy a 6-7-es számlaosztályok alkalmazását csak lehetőségként írja le a számviteli törvény, kötelezővé egyik ágazatot érintően sem teszi.
Nincs is semmi probléma azzal, ha e két számlaosztály számláit nem nyitja meg – mondjuk – egy szűk termékskálával dolgozó termelő cég, vagy szolgáltató.
Ugyanakkor a mezőgazdasági tevékenység sajátosságai alapján a költségelszámolásnak csak költségnemek szerint módjára építő könyvelés nagyon sok probléma forrása lehet a gyakorlatban.
Ezért célszerű – és ezt szerencsére az érintett vállalkozások, ha eredetileg nem is így tervezték, tevékenységük megkezdésével általában felismerik és bevezetik -, a költségeket elsődlegesen költséghely és költségviselő szerint elszámolni.

Az állattenyésztés költségei elszámolása során a következő – más ágazatban meg nem jelenő – jellemzőkkel találkozunk:
- a vásárolt növendék, hízó- és egyéb állatok beszerzési árát költségként – az anyagköltségek között – számoljuk el, így a beszerzés költségét az élőtömeg önköltség megállapítása során is figyelembe kell venni,
- az anya- és apaállomány költségei, valamint a szaporulat leválasztásig felmerült költségei a tenyésztési ágazatot terhelik,
- a leválasztás, korosbítás, hízóba állítás, tenyészállattá átminősítés esetében a felmerülő költségek az átvétel napjától már az átvevő ágazatot terhelik,
- a trágyaeltávolítás költségei – a gyűjtőhelyre történő kiszállításig – az adott állattenyésztési ágazat közvetlen költségének minősülnek.

Az állattenyésztési ágazatok hozama lehet főtermék, ikertermék és melléktermék.
E kategóriák persze más ágazatban is megjelenhetnek, de itt érdekességük az, hogy az állattenyésztés biológiai vonatkozásai miatt egy termelési folyamatban többféle termék is létrejöhet. Itt is igaz azonban, hogy a termelés célját képező termék a főtermék (amely mellett és hozzá képest minősítve, ikertermékek is keletkezhetnek).

Fentiek fényében térjünk át a mezei leltár és a növénytermesztés költségei elszámolásának kérdésére!

Mezei leltár és költségelszámolás

A tárgyévben a növénytermelés befejezetlen termeléseként előállított eszközértéket mezei leltárnak nevezzük.
Ahogyan erről az elnevezésből is következtethetünk, ezen eszközök költségei jellemzően a földterületen (azaz a mezőn) merülnek fel, és állományukat leltározással állapítjuk meg. E körbe tartozik például az őszi szántás, a tavasziak alá végzett talaj-előkészítő munkák, a szervestrágyázás vagy a talajjavítás.
A lényeg az, hogy a mezei leltár azokat a következő év (esetleg évek) növénytermesztése érdekében felmerült költségeket, ráfordításokat összegzi, amelyek hozamai csak később, a következő évben, esetleg további években jelennek meg.


Ezeket a ráfordításokat év végén készletre vesszük, és mint befejezetlen termelést a 231. Mezei leltár számlán tartjuk nyilván.
Az elszámolásnak meg kell alapoznia
- a folyó évi és a következő évi növénytermelési költségek elhatárolását,
- az egyes befejezetlen termékek, termények érdekében felmerült közvetlen költségek pontos megállapítását (növényenként, táblánként, költségtételenként).
Ennek során, a befejezetlen növénytermelés költségeként kell elszámolni azokat a költségeket
- amelyek csak a következő év növénytermelési és kertészeti termékek, termények előállítása érdekében merültek fel, és teljes egészében felosztjuk a következő évben (például őszi vetések, őszi mélyszántás, őszi talajmunkák tavaszi vetések alá, őszi műtrágyázás, stb.), illetve azokat
- amelyek több évre hatnak és az érintett évek között felosztjuk őket (például szervestrágyázás, évelő növények telepítése, komlótelepítés, rét, legelő javítás, talajjavítás, több évre ható gyomirtózás, stb.).
Továbbá a befejezetlen növénytermelés költségei között célszerű elszámolni
- az istállótrágya szállítási (például trágyatelepre) és kezelési költségeit is, ha ezeknek a költségeknek az elkülönítése lehetséges,
- az elszámolás évében termelt növények azon munkáinak költségeit, amelyek elvégzése a következő év hozamai érdekében szükségesek (kukoricaszár beszántása; gyümölcsösökben, szőlőben végzett betakarítás utáni talajmunkák, őszi metszés, ápolás költségei, őszi műtrágyázás költségei; melegágyak következő évre történő előkészítésének költségei; a szabadföldi zöldségtermelés előkészítéseként végzett őszi talajmunkák költségei; stb.),
- a hajtatóházakban megkezdett termelés költségei.
A befejezetlen termelést ért elemi kár összegét egyéb ráfordításként számoljuk el.
A vetés, telepítés évében elemi káron kívüli egyéb okból kiszántásra kerülő befejezetlen termelésnek minősülő növények felmerült közvetlen költségei közül
- a vetőmag, szaporítóanyag, illetve a vetés, telepítés költségeit az elemi kárhoz hasonlóan káresemény ráfordításaként,
- a többi felmerült és közvetlen költségként elszámolt költség összegét az ugyanazon évben termesztett azonos költségviselő (növény, ágazat) terhére
indokolt elszámolni.
Nagyon fontos, hogy a „Következő évek növénytermelésének költségei” számlára nem osztunk, és nem tételezünk át főágazati általános költséget!
A mezei leltár felosztására és felhasználásának elszámolására a folyó évi növénytermelés terhére, az évnyitást követő rendező tételek elszámolása keretében kerül sor, a készletnyilvántartás és költségelszámolás választott módjával összhangban.
Ezzel összefüggésben, az elszámolás évét követő évben folytatódó munkák (például szamócatelepítés) aktivált költségeit a 71. számlacsoportban megnyitott, a „Következő évek növénytermelési költségei” számlára kell visszavezetni.
A felosztás és elszámolás alapja az ehhez a főkönyvi számlához kapcsolódó analitikus nyilvántartás, amely a befejezetlen termelés költségeit táblánként, növényenként, költségtételenként tartalmazza.
A felosztásnál alkalmazható módszerek:
- A táblánként gyűjtött költségeket (tavaszi vetések alá végzett talajmunkák, műtrágyázás, stb.) az adott táblán termesztett növények területe arányában osztjuk fel és számoljuk el a folyó év növénytermelésének költségeként a területet igénybe vevő költségviselőre.
- A több évre ható szervestrágyázás költségeiből a folyó évre jutó hányadot területarányosan az adott területen termesztett növények között kell megosztani.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy első lépésként azt kell meghatározni, hogy a talaj tulajdonságai, a termesztett kultúrák tápanyag igénye alapján hány év alatt fogjuk elszámolni a költségeket, illetve azt, hogy az egyes évek között a költségek megosztása arányosan vagy csökkenő arányban (például 3 évi felosztás esetén 50-30-20 százalékos arányban) történik-e.

A költségek elszámolását általában a kiszórást követő évben kezdjük meg. Kivételt jelent a tavaszi szervestrágyázás, ahol az első évi kiterhelést (felosztást) már a kiszórás évében el kell végezni. (A szerves trágya beszántásának költségeit azonban nem a szervestrágyázás költségei között kell elszámolni, hanem a talajművelés költségei között!)

Jellemzően két évre, az évek között 60-40 százalékos arányban osztjuk meg a több évre ható zöldtrágyázás és gyomirtó szerek költségeit, majd a folyó évre eső költséget területarányosan terheljük át az adott területen termesztett növényekre.

Az évelő pillangósok (lóhere, lucerna) telepítési költségeit általában 2 -3 év alatt számoljuk, el évente arányos összegben.
A rét- és legelőtelepítés költségeit pedig 10 év alatt - évenként arányosan - lehet átterhelni a gyepgazdálkodás költségeire.
Évnyitás után, a tárgyévi felhasználások elszámolását követően, ha pontosan könyveltük a szükséges tételeket, a „Mezei leltár” számlán már csak a több évre ható befejezetlen termelés még el nem számolt (fel nem osztott) összege marad.
A következő évek növénytermelésének hozamait (a befejezetlen növénytermelési munkák értékét) a vállalkozás által választott költség-nyilvántartási és elszámolási módnak megfelelően
- az 581. Saját termelésű készletek állományváltozása, illetve
- költségviselőre történő elszámolás esetén a 79. számlacsoportban megnyitott, „Következő évek növénytermelésének hozamai” számlán
számoljuk el.
A befejezetlen termelés hozamát közvetlen önköltségen kell értékelni és aktiválni.
Hozamként célszerű elszámolni a telepítés évében keletkezett termény értékét is azzal, hogy ha a hozam értéke a telepítés költségeit meghaladja, úgy a hozamtöbbletet folyó évi termelés hozamaként számoljuk el.

(A cikk megírásában segítségemre volt a Magyar Könyvvizsgálói Kamara „Ágazati Módszertani Füzetek, Mezőgazdasági vállalkozások könyvvizsgálatának speciális feladatai” című kiadványa. Bár 2006-ban adták ki – megtalálható az interneten -, de ez értékéből mit sem von le, fontos iránymutató lehet az ágazat könyvelői számára, tanulmányozása nem hiábavaló.)