Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreinek.
Az adóellenőrök öt fővárosi ügyvéddel személyes konzultációra telefonon időpontot egyeztettek, ekkor az egyik ügyvéd még figyelmeztette is az inkognitóban lévő ellenőrt, hogy "a pénzt nehogy otthon hagyja".
A fővárosi revizorok által előadott, jogi segítséget igénylő kérdés megválaszolása, illetve a felvetett probléma megoldására tett lépések megbeszélése után az ellenőrzött ügyvédek közül hárman bizonylat nélkül vették át a konzultációs díjat, illetve az ügyintézéshez szükséges előleget. Ezek összege tízezer és egymillió forint között mozgott - tették hozzá.
Bár az ellenőrzöttek meglepődtek, amikor a revizorok felfedték kilétüket, de jellemzően elismerték mulasztásukat, és együttműködtek az adóhatósággal. Akadt azonban olyan ügyvéd is, aki eljárásjogi hibát próbált keresni az ellenőrök munkájában, sikertelenül. A mulasztáson ért fővárosi ügyvédek a kiszabott bírságon felül bevallásaik utólagos ellenőrzésére is számíthatnak - olvasható a közleményben.
Legfrissebb
- 2025. október 01. Orosz rulett a kisboltban – sok kereskedő „hanyagolja” a nyugtaadást
- 2025. szeptember 22. Selejtezetés a cégnél – a papírmunka is fontos
- 2025. szeptember 22. Mérlegképes könyvelő szeptemberi képzés indítások!
- 2025. szeptember 19. A vendég el sem jött, az áfa marad – vagy mégsem?
- 2025. szeptember 01. 2025. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítási jogszabálymódosítások