Az ellenőrzött autószerelők felénél talált hiányosságot az adóhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Közép-magyarországi régióban végzett ellenőrzései során az autószervizek felénél állapított meg jogsértést.
A revizorok olyan járművekkel érkeztek a szervizekbe, amelyek valóban szerelésre szorultak, így a fékjavítás, az olajszűrő-csere, az ülés-kárpitozás vagy a kipufogó-rendszer javíttatása hitelesnek tűnt. Az adóhatóság közlése szerint "előfordult", hogy a javítás után az autó menet közben hagyta cserben "gazdáját", akinek így autómentőt kellett hívnia. Még az egyik adóigazgatóság épülete mellett üzemelő szervizben sem adtak nyugtát a javítási díjról, holott a szerelők előzőleg a kerítésen keresztül látták, hogy a NAV dolgozói próbálják elindítani a meghibásodott autót, sikertelenül - olvasható a közleményben.
A NAV a Közép-magyarországi régióban nyáron végzett ellenőrzéssorozatát összegezve azt írta, "szinte nem volt olyan terület, vagy olyan piaci szegmens a fővárosban és Pest megyében, amelyet az adóellenőrök és a pénzügyőrök - gyakran a társhatóságokkal együttműködve - nem ellenőriztek".
A kiemelt idegenforgalmi, turisztikai helyszínek (például strandok, vendéglátóegységek) vizsgálatán túl akcióik autószervizekre, horgásztavakat üzemeltetőkre, szállásadókra, vitorlázást, sétarepülést vagy épp lovaglást kínálókra is kiterjedtek.
A 3700 vizsgált egység közül átlagosan minden harmadik ellenőrzött vétett a jogszabályok ellen. A NAV ezek miatt 96 millió forintos mulasztási bírságot szabott ki és négy üzlet bezárását rendelte el.
A NAV ugyanakkor az idei szezon pozitív tapasztalataként azt emelte ki, hogy a kuponos értékesítést vállaló cégeknél - a korábbi ellenőrzések hatására - javult a bizonylatadási fegyelem.
Legfrissebb
- 2025. november 10. Az áfatörvény is változik 2026-ban
- 2025. október 28. Szigorúan ellenőrzött (munkaügyi) kapcsolatok – ára van a tiszta lapnak
- 2025. október 09. Itt a 2025-ös őszi adócsomag – már zajlik a társadalmi egyeztetés
- 2025. október 01. Orosz rulett a kisboltban – sok kereskedő „hanyagolja” a nyugtaadást
- 2025. szeptember 22. Selejtezetés a cégnél – a papírmunka is fontos