A NAV fokozottan ellenőrzi a munkáltatókat
Fokozottan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkáltatókat: az adóhatóság a feketemunka szempontjából továbbra is kockázatos építőipar mellett nagy hangsúlyt helyez a bolti kiskereskedelem, az éttermi mozgó vendéglátás, valamint az italszolgáltatás területén tevékenykedő foglalkoztatókra, de az éjszaka működő szolgáltatókra is.
Ezeken a területeken korábban is gyakori volt, hogy az alkalmazottakat nem jelentették be munkáltatóik.
A foglakoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaznak. 2011-ben 2857, 2012-ben 4911, 2013 első félévében pedig 2624 vállalkozásról derült ki, hogy szabálytalanul foglalkoztatja dolgozóit.
Az adóhivatal szerint ezekből az adatokból nem az következik, hogy az országban több a feketén foglalkoztatottak száma, mint korábban, hanem hogy egyre eredményesebbek az ellenőrzések.
A munkáltatók ellenőrzését ma már korszerű kiválasztási és informatikai rendszer segíti. Folyamatosan elemzik és értékelik a rendelkezésére álló adatokat, tapasztalatokat, hogy az ellenőrzési szűrő még hatékonyabban működjön. Az adó revizorok mellett pénzügyőrök is részt vesznek a foglalkoztatási szabályok betartásának ellenőrzésében.
Legfrissebb
- 2025. szeptember 01. 2025. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítási jogszabálymódosítások
- 2025. szeptember 01. Mérlegképes könyvelő szeptemberi képzés indítások!
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény