Perek várhatóak a strómanok és az árnyékvezetők ellen
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fellép azokkal a cégvezetőkkel szemben, akik jelentős adótartozást hátrahagyva kívánnák megszüntetni vállalkozásukat. Terveik szerint sem a strómanok, sem - a háttérben meghúzódó, a céget tényleges irányító - úgynevezett árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást.
Az adóhatóság által indított perben a Fővárosi Ítélőtábla, hivatkozva a Kúria eseti döntésére először mondta ki, hogy egy felszámolás során megszűnő cég névleges (stróman) vezetője és árnyékvezetője is személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért. A konkrét esetben a vezetők - a cég adótartozásának és más szabályosan működő vállalkozás felé fennálló tartozásának kifizetése helyett - egy megkérdőjelezhető valóságtartalmú kölcsönszerződéssel „menekítettek volna ki” tizenöt millió forintot a cégből.
A bíróság egyértelmű álláspontja szerint a törvények megkerülésére és kijátszására irányuló törekvések nem honorálhatóak azzal, hogy a névleges vezető mentesülhet a felelősség alól, az árnyékvezető pedig nem vonható be a felelősök körébe. Vagyis a stróman hiába védekezik azzal, hogy „én csak a nevemet adtam, és valójában semmit nem csináltam a cégben, és semmiről nem is tudtam”. Az „árnyékvezető” sem mentesülhet a szigorú jogkövetkezmények alól, azért mert ugyan nem szerepel a cégnyilvántartásban, de a háttérben „megbújva” a valóságban ő irányítja a vállalkozást. Hisz az, ha valaki – akár csak névleg is - vezető tisztséget tölt be egy cégben, felelős, gondos döntések meghozatalára köteles.
A bíróság ezen döntésére is tekintettel, valamint az ellenőrzések eredményeinek összegzése, és a NAV bűnügyi szakterületének adatai alapján az adóhatóság a jövőben folyamatosan fog pereket indítani a névleges és az árnyékvezetők kártérítési felelősségének megállapítása iránt.
Legfrissebb
- 2025. augusztus 04. 300e Ft is lehet a büntetés, a rossz helyre utalt közteher miatt – figyelmeztet a NAV és a NÉBIH
- 2025. július 19. A simlis és a szende – tanulságok „laza” ügyvezetőknek
- 2025. július 19. Kedvező változások a mérlegképes könyvelő képzésünkön!
- 2025. július 06. Július 1-től ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény
- 2025. június 26. Júliustól változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai