Karrier út vagy zsákút? Megérett a helyzet a váltáshoz?

 

HONNAN TUDJUK, HOGY ITT AZ IDŐ?

Gyakran van úgy, hogy hosszabb-rövidebb ideig olyan munkát végzünk, amihez nem fűlik a fogunk, ám jó fizetést kapunk, nem kell sokat utazni a munkahelyre, vagy sok szabadidőnk marad mellette. Az is lehet, hogy unalmas ugyan a munka, ám kellemes a munkahelyi légkör, jó a társaság, vidám a hangulat, stb. Mindenkinek megvannak azok a szempontjai, melyek alapján mérlegel, és dönthet úgy, hogy marad egy olyan munkahelyen, ahol szakmai vagy emberi szempontból, de nem érzi jól magát.

 

Ám elérkezhet a pillanat, amikor nem éri meg tovább halogatni a döntést, mert ha maradunk, azzal már nem kompromisszumot kötünk, hanem áldozatot vállalunk, vagy nagyobb árat fizetünk érte, mint amekkorát érdemes. Ha az alábbi lista tételei közül több is ismerősként hangzik, akkor valószínűleg Ön olyan helyzetben van, hogy megérett az idő és érdemes elgondolkozni a váltáson:

Úgy érzi, már nem fejlődik: ha a napi rutin már nem könnyebbséget, hanem terhet jelent, az gyakran az első jele annak, hogy ’új’ tartalomra, feladatra vágyik.

Tudása, készségei nem kerülnek kiaknázásra: ha már többször felajánlott segítséget egy probléma megoldásához, ha kifejezte érdeklődését új feladatok iránt, de még sosem kapott érdemi választ és lehetőséget, akkor lehetséges, hogy a munkahelyen nincs, vagy nem tudnak önnek-megfelelő munkát felkínálni.

Nem szereti, amit csinál: nem mindig könnyű eldönteni, hogy csak az aktuális feladatunk olyan, amit nem kedvelünk, vagy valóban nem vagyunk ’helyünkön’. Ha ránéz közvetlen felettesének, főnökének munkájára és azt szívesen csinálná, akkor – munka szempontjából legalábbis – jó helyen van. Ha nem, akkor a feljebbjutás sem jelent majd javulást, érdemes elgondolkodni a váltáson.

Nem érzi magáénak a munkahelyi kultúrát: ha feladatait szívesen végzi, de valahogy mégsem érzi magát otthon a munkahelyén, akkor nem a szakmai képességeivel vagy munkakörével van probléma, pusztán olyan helyre került, ahol más ’szellemiségben’ zajlik a munka, mint ami önnek passzol.

 

Nem jön ki a főnökével: a főnökök nem azért vannak, hogy szeressük őket, de ha nem értik egymást, ha nem beszélnek közös ’nyelvet’, ha nem tudja úgy elvégezni a feladatát, hogy az legalább néha kiérdemelje a ’megfelelt’ címkét, akkor ne is próbálkozzon tovább.

A cég üzleti teljesítménye folyamatosan romlik: nehezebb piaci körülmények között nem számíthatunk briliáns eredményekre, azonban ha cége már huzamosabb ideje nem tudja legalább a stagnálást elérni, akkor nem biztos, hogy érdemes kivárni a végső hanyatlást.

Állandósult a munkahelyi stressz az életében: nehéz észrevenni, mikor volt csak rossz napja az embernek, netán egy hosszabb rossz periódusa, vagy valóban „beszorult egy helyzetbe”. Ha már nem talál szívét melengető, legalább néha egy-egy mosolyt az arcára csaló mozzanatot munkájában, és minden új nap, minden új feladat csak további tehernek hat, akkor az az állandósult stressz jele lehet.

A magánéletében kell kompromisszumokat kötnie ahhoz, hogy munkáját elvégezhesse: az előfordulhat, hogy le kell mondani egy vacsorát, hogy mást kell megkérjen, menjen el a gyerekért az óvodába, vagy haza kell vinni a munkát a hétvégére, de ha már családtagjai, barátai állandó jóindulatára és alkalmazkodó-készségére kell hagyatkoznia, és az ő rugalmasságuktól függ, hogy elfogadják-e a munkájával együtt járó terheket, akkor valószínűleg túllépte az egészségesnek mondható határt.

A feladatai, felelőssége nőtt, de a kompenzálás elmaradt: aki szereti a munkáját, szereti a munkahelyét, az szívesen vállal többet, főleg, ha a cége nehezebb helyzetben van. Ám ha teljesen elmarad a bevállalt többlet honorálása, ha kibillent az egyensúly, és úgy érzi „ingyen dolgozik”, arra érdemes odafigyelni és elgondolkodni rajta.

Amikor reggel felkel, kelletlenül, rossz érzéssel gondol az ön előtt álló munkanapra: ha ezt olyan helyzet generálja, amire Ön lát megoldást, akkor tegye meg a szükséges lépéseket, kezdeményezzen, beszéljen főnökével. Ha viszont azt érzi, hogy „itt már nincs mit tenni” vagy „nem is akar tenni”, akkor valószínűleg megérett az idő a váltásra.

 

A fent említettek egyike sem könnyű helyzet, egyike sem könnyű kérdés. Amennyiben nem jellemzőek Önre: gratulálunk, „jó helyen” van! J Ha viszont több pontnál is „aha” élménye volt: fontos, hogy felismerje és elfogadja, hogy nem minden esetben a végsőkig való kitartás a jó megoldás, és nem szükséges benne maradnia olyan helyzetekben, amiben sem örömét nem leli, sem anyagilag nem térül meg az erőfeszítése. Ha fentiek elolvasása és végiggondolása megpiszkált „valamit” önben, azzal máris megtette az első lépést egy nehéz kérdés eldöntésével kapcsolatban. A legnagyobb út is egy apró lépéssel kezdődik!