Édes Életünk - alternatív ajándékok pro és kontra

A karácsonyi felhajtástól idegenkedők tábora az ünnep közeledtével egyre csak zsugorodik. 24-én délelőtt általában már a legcinikusabbak is feladják ’nyugalmukat’ és elrohannak a még nyitva tartó üzletekbe ajándékot vásárolni. Ha nem akarjuk ezt az utolsó pillanatra hagyni, de szeretnénk, hogy jusson idő másra is, akkor alternatívaként fontoljuk meg az internet ’bevásárlóutcáinak’ felkeresését. De utána irány a könyvespolc!

Nemrég akadt kezembe egy könyv, ami ezekben a hetekben - a bevásárlóutcáról hazatérve - ideális társunk lehet. Szomorú és vidám, érzelmeket felkavaró és elgondolkodtató regény egyben. Anna Gavalda Édes életünk című könyvéről van szó, melynek főhősei úgy érzik, hogy miközben igyekeznek megfelelni a társadalmi elvárásoknak, útközben valahol elveszítették önmagukat. Dolgoznak, hogy legyen miből befizetni a számlákat, álmaikról azonban már rég lemondtak és beleszürkültek a monotonitásba. Bizonyára sokan magukra ismernek és elmorzsolnak néhány könycseppet, hiszen a létért való küzdelem gyakran jár megalkuvással. Egy idő után az ember belefásul a naponta vívott csatákba és már a ’jó’ dolgokat sem veszi észre. Ezért szerencsés, hogy időről időre kénytelenek vagyunk ritmust váltani akár egy váratlan esemény, akár a közelgő ünnepek miatt.

Egyszer egy kínai horoszkópban azt olvastam, hogy minden ünnepet rendesen meg kell ünnepelni. Elgondolkodtam, hogy mit jelenthet ez. Aztán rájöttem, hogy az ünnepek feladatokat adnak, amelyeket el kell végezni. Olyan ez, mint egy határozott idejű és meghatározott feltételek mellett zajló projekt, amelyben általában ugyanazok a szereplők. Az egész eleve sikerre van ítélve, hiszen a kockázati tényezők nem számottevőek. Érdemes tehát élni a lehetőséggel és szívvel lélekkel résztvenni benne. A karácsonyi készülődés felfokozott ritmusa, a kollektív készülődés eufóriája eltereli a figyelmet a hétköznapi, vagyis a megszokott gondokról, amelyek menedzselése helyett ilyenkor egy új, sokkal összetettebb feladattal kell megküzdenünk. Sokan ezt terhesnek tartják, önmagukat pedig a fogyasztói társadalom áldozatainak érzik, mert még nem jöttek rá, hogyan lehet ezt emelt fővel és vidáman csinálni.

Nézzük át együtt a lehetőségeket (felkészítve magunkat a bennük rejlő veszélyekre is J)!

Nem szükségszerű vásárolni az ajándékokat, elkészíthetjük saját kezüleg is. Ehhez elsősorban időre, némi kézügyességre és az ajándékozott pozitív hozzáállására van szükség.

A home made ajándéknak azonban vannak rejtett veszélyei is. Ha azt tűztük ki célul, hogy örömet szerezzünk, soha ne ajándékozzunk saját magunk által készített dolgot olyannak, aki ezt nem értékeli! Kivéve persze, ha még nem nem múltunk el 6 évesek. J Addig még elnézik. Ha azonban nem kifejezetten az örömszerzés a célunk, hanem önmagunk szórakoztatása a karácsonyi készülődés szellemében, bátran árasszuk el szeretteinket ilyen típusú ajándékokkal. Mondok egy példát. Tavaly mesekönyvet készítettem a 40 éves öcsémnek. A rajzok és versikék alapjául közös gyerekkori élmények és a rólunk készült fotók szolgáltak. Mi volt a reakció? Kibontás. Belelapozás. Eröltetett mosoly. Áááá, köszi. És ennyi. Elsődleges célom persze az volt, hogy örömet szerezzek, de melléfogtam. Viszont egy cseppet sem bánom, mert az elkészítése közben remekül szórakoztam.

A karácsonyi ajándék kiválasztásakor gyakran mondják, hogy olyan ajándékot válasszunk, amelynek mi magunk is örülnénk. Hajrá!

Ám vigyázat!!! Ez kétélű fegyver. A 22-es csapdája. Ha olyat veszünk, aminek mi is nagyon örülnénk, nem akarjuk majd odaadni. J Minél korábban vesszük meg, annál többet fogunk szenvedni azon, hogy talán mégsem kéne elajándékoznunk. Ezért ha el akarjuk kerülni a morális válságot, a felesleges frusztrációt, igyekezzünk olyat venni, aminek egyáltalán nem örülnénk, így biztos nem akarjuk majd megtartani. Volt egy barátnőm, aki komolyan vette, a tanácsot és saját ízlése szerint válogatott. Végül semmit nem adott oda, mindent megtartott magának. És még csak nem is szégyellte magát. Magyarázata nagyon logikus és trendi volt. A „Karácsony a szeretetről és nem az ajándékokról szól. Én akkor vagyok a legboldogabb, ha megtartom az ajándékokat, és az én örömöm a családtagokra is átsugárzik majd. Ki akarna egy frusztrált lánnyal, vagy huggal vacsorázni Szenteste. Ráadásul azt is gyakran tanácsolják a pszichológusok, hogy szeressük önmagunkat. Ebben az esetben ez maradéktalanul teljesül.” Hát nincs teljes mértékben igaza? J

Gyakran halljuk azt is, hogy elég egy kis apró figyelmesség. Mondjuk, ha ez az apróság tényleg nagyon személyes csak tőlem csak neked ajándék, akkor biztosan telibe talál.

Ha viszont nem jut eszünkbe éppen semmi ilyen, akkor ne is erőltessük. Nagyon kínos tud lenni. Iszonyú nehéz egyszerre ráhangolódni az összes családtagra és barátra, és azok év közben elejtett megjegyzéseit egyszerre felidézni, amelyekben utalást tettek arra, hogy mire vágynának. Kulturált ember ilyenkor karácsony közeledtével szépen artikulálva hangosan ejti el ezeket a megjegyzéseket. Pl. Leveszünk valamit a szekrény tetejéről és közben felordítunk: Jaj, de meghúzódott a vállam, ebben a régi pulóverben, de jó lenne egy új! J Az igazán jó fejek itt még bemondhatják az üzlet nevét is, ahol a kinézett darabot kapni lehet, hogy ezzel is megkönnyítsék a potenciális ajándékozó dolgát.

Ajándékozni tehát öröm, de egyben felelősség is. Ajándékot kapni azonban általában sokkal egyszerűbb, főleg ha maga az élet adja, mint az említett regényben, ahol az egyik szereplőre rátalál a szerelem és az addig sivár lét varázsütésre megtelik vidámsággal. Kiderül, hogy együtt minden könnyebb. Nincs többé szükség az egész világ elismerésére, ha megtaláltuk azt a személyt, aki számára a mindent jelentjük és pont olyannak szeret, amilyenek vagyunk. Én ezt kívánom mindenkinek.