Az adóhivatal is jelen volt a Sziget fesztiválon
Az adóhivatal eddigi ellenőrzési tapasztalata szerint kevesebb a szabálytalanság a Szigeten, mint a megelőző években. A fesztiválon az ellenőrzés mellett külön sátorban várták az érdeklődőket.
A NAV kollégái minden nap járták a Szigetet, ahol ellenőrizték a vendéglátó-ipari egységeket, és próbavásárlásokat végeztek. A tapasztalatok szerint előfordultak ugyan szabálytalanságok, de összességében nagyon sokat javult a helyzet az előző évekhez képest. A leggyakoribb szabálytalanság a nyugtaadás elmaradása volt, illetve hogy bizonyos termékekről nem állt rendelkezésre a helyszínen az eredetet igazoló számla vagy bizonylat.
A NAV az idén először külön sátorral is megjelent a Szigeten, de az elődszervezetek - a Vám- és Pénzügyőrség valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - tevékenységét is figyelembe véve immár ötödik alkalommal vannak ott a fesztiválon. A sátorban szakértőik adó- és vámkérdésekben segítettek az érdeklődőknek, de játékokkal is várták a szigetlakókat. Olyan akciót is hirdettek, hogy a sátorhoz 100 nyugtát hozó fesztiválozók ajándékot kaptak, emellett például egy söralátéten is el lehetett készíteni az úgynevezett "szigetbevallást".
Legfrissebb
- 2024. szeptember 12. Az adóellenőrzéseknek ősszel is „szezonja” van
- 2024. szeptember 10. Forint helyett euró és fordítva?
- 2024. szeptember 07. Külföldi áfa visszaigénylése – hamarosan lejár a határidő
- 2024. augusztus 08. 2024. nyarán hatályba lépett társadalombiztosítás szabályok
- 2024. augusztus 03. Kifizették az osztalékot, a befektetés „köddé vált”