December 13. - Számviteli tipp: Amortizációs politika

A vállalkozók tisztában vannak azzal, hogy a tárgyi eszközök értékcsökkenésének elszámolása befolyásolja az adóalapot, azonban arra már kevesen gondolnának, hogy a cég sikere is múlhat a jól megválasztott elszámolási módon: érdemes könyvelőiknek felhívniuk erre is ügyfeleik figyelmét.

A számviteli törvény úgy rendelkezik, hogy az immateriális javaknak és a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartamuk végén várható maradványértékkel csökkentett beszerzési, illetve előállítási értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben a vállalkozás azokat előreláthatóan használni fogja. (Azaz a tárgyi eszköz üzembe helyezése napjától, az állományból való kivezetése napjáig kell elszámolni az értékcsökkenési leírást.)

A maradványérték az az érték amennyiért eladható az eszköz, ha fizikai, technológiai elhasználódása már oly mértékű, hogy a tulajdonos cég tevékenységhez már nem használható tovább. Ez az érték az „ócskavas érték”, akkor az, de lehet akár nulla is, ha valószínűsíthető, hogy darabjaira szedve, alkatrészként sem adható el. Az az időtartam pedig, amely alatt a gép dolgozni fog a termelésben, az a hasznos élettartama. (Például, ha a cég várhatóan öt évig használja a gépet, úgy évenként a maradványértékkel csökkentett bekerülési érték 20 százaléka a számviteli amortizáció.)

A számviteli törvény az alábbi lehetőségeket kínálja az értékcsökkenési leírás számítására:

• degresszív: kezdetben nagyobb, majd kisebb összeget írunk le,
• progresszív: minden évre egyre nagyobb összeget írunk le,
• lineáris: minden évben azonos értékű értékcsökkenést számolunk el,
• teljesítmény arányos: az értékcsökkenés összege függ a tárgyi eszköz összteljesítményétől, évenkénti elhasználódásától.

A gyakorlatban a vállalkozások sokszor a lineáris leírást részesítik előnyben. E módszer népszerűségének oka elsősorban a társasági adótörvényben rejlik.

A jelenleg hatályos társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szabályai szerint az értékcsökkenési leírást azokra a napokra arányosan kell meghatározni, amely napokon az eszköz állományban volt, és a törvény által megadott leírási kulcsokkal kell számolni. A fentebb említett „maradványérték” fogalmát az adótörvény nem ismeri, így az eszköz bekerülési értéke az elszámolás alapja. Lényegében tehát egy lineáris leírási módról van szó, azzal a különbséggel, hogy nem kell az elszámolás alapját csökkenteni a maradványértékkel.

A számviteli törvény lényegesen nagyobb teret ad a kérdésben a vállalkozásnak, míg az adóalappal szemben csak az adótörvény által elismert mértékben vehető figyelembe az amortizáció.

Így még a lineáris módszer választása esetén is kétféle nyilvántartást jelent önmagában a számviteli törvény szerinti maradványérték léte is: egy számviteli értékcsökkenési leírás és egy, az adóalappal szemben elszámolható érték rögzítését és figyelését, évről évre, amíg az eszköz értéke el nem éri a nullát (vagy a maradványértéket). Ráadásul – a választott számviteli módszer függvényében – vagy a számviteli értéke, vagy az adótörvény szerinti értéke lesz hamarabb nulla az adott eszköznek.

Egy közepes eszközállománnyal bíró cégnél is embert próbáló feladat ennek figyelése, még egy erre szolgáló szoftver mellett is. A lineáris leírással viszont könnyebben lehet megfelelni mindkét törvény elvárásainak.

Különösen, ha az eszköz maradványértéke nulla, és – milyen meglepő – pont annyi év a várható hasznos élettartama, ahány évig a társasági adótörvény szerinti kulcsokkal a leírása tart akkor is, ha a cég érdekei egészen másfajta módszereket igényelnének.

Nézzük meg, hogy mikor milyen leírási módot célszerű választani!

Ehhez segítségül szolgálnak a marketingből ismert, a termékek életciklusát elemző modell kategóriák:

• Degresszív elszámolás: akkor indokolt, ha az eszköz értéke a használat elején többet, majd egyre kevesebbet veszít értékéből, vagy a karbantartási költségek nőnek. Amennyiben a cég olyan terméket gyárt, amely közelít a hanyatló ciklusához (azaz „döglött kutya”), vagy valamilyen okból a termelési műszakok számának csökkentését tervezik, célszerű ezt a módszert választani.
• Progresszív elszámolás: célszerű választás a hitelből finanszírozott eszközök esetében, a futamidő elején nagyobb, végén kisebb kamatterhek miatt, a ráfordítások egyenletesebbé tétele miatt, vagy a növekedési ciklusukban lévő termékek („sztárok”) gyártása esetében.
• Lineáris elszámolás: az érettség, vagy más néven telítettség szakaszában lévő termékek („fejőstehenek”) gyártása esetén, ahol a termékek iránti kereslet, és ennek megfelelően a gyártás volumene egyenletes, vagy csak kis mértékben változik.
• Teljesítményarányos elszámolás: ha a vállalkozás olyan terméket gyárt, amelynek piacra dobását tervezi („kérdőjelek”), ahol eleinte elhanyagolható bevétellel, de azok gyors növekedésével számolnak, vagy a termelési műszakok számának növelését tervezik. A „kérdőjelek” esetében felmerülhet még a progresszív elszámolás lehetősége is. Szerintem a bevezetésre váró, bizonytalan piaci megítélésű termékek esetében azonban reálisabban tükrözi a költségek felmerülésének nagyságrendjét az amortizáció teljesítményarányos elszámolása.

A fentieket természetesen szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök esetében is lehet alkalmazni, hiszen a piaci kereslet szempontjából is beszélhetünk olyan szolgáltatásokról, amelyek egyre kevésbé népszerűek, vagy olyanokról, amelyek éppenséggel egyre divatosabbá válnak.

Példa a degresszív elszámolásra

A vállalkozás luxus kategóriájú személyszállítási szolgáltatást (taxi) nyújt főként külföldi üzletembereknek, programszervezéssel együtt, nonstop üzemmódban. Ehhez vásárol két személygépkocsit – egyenként 15 millió forint + áfa értékben – és három műszakban alkalmaz járművezetőket. A cég tulajdonosai szerint a gépkocsikat legfeljebb négy évig használják a jelzett tevékenységre. A négy év alatt feltehetőleg a műszakok száma is csökkenni fog, a piacra belépő új szolgáltatók és a piac telítettsége miatt. Továbbá a tulajdonosok az e szolgáltatásból származó nyereségből a későbbiekben egy autókölcsönzőt szeretnének működtetni. A gépkocsik tervezett maradványértéke egyenként 3 millió forint. A járműveket január 1-jén helyezik üzembe.

Nézzük meg, miként alakul az értékcsökkenési leírás elszámolása az ún. „évek száma összege” módszerrel:

Az elszámolás alapja (15.000.000-3.000.000=) 12.000.000,- Ft.

Évek száma összege: 4+3+2+1= 10

Ebből az egyes évek leírási kulcsai: 4/10, 3/10, 2/10, 1/10.

Az értékcsökkenési leírás összegei:

1. év: 12.000.000 x 4/10 = 4.800.000,- Ft,

2. év: 12.000.000 x 3/10 = 3.600.000,- Ft,

3. év: 12.000.000 x 2/10 = 2.400.000,- Ft,

4. év: 12.000.000 x 1/10 = 1.200.000,- Ft.

Ez az elszámolás a „klasszikus” és közkedvelt lineáris leírási módszernél lényegesen pontosabb képet mutat a cég eredményéről, követve a kereslet és a bevételek – várhatóan csökkenő – ütemét. A számviteli értékcsökkenési leírás évenként csökkenő mértéke ellensúlyozza az adótörvény által elismert kulcsok szerint megállapított amortizáció és a bevételek csökkenésének hatását is az adózott eredményre, azaz a kifizethető osztalék, illetve a későbbi tevékenység érdekében az eredménytartalékban maradó összegre.

Az amortizáció elszámolásának kérdése a beruházásokkal kapcsolatos döntések, a lehetséges megoldások közötti választás kapcsán is lényeges. Amikor arra keressük a választ, hogy a beruházás milyen terheket jelent a cég számára, várhatóan mikor térül meg, mind a számviteli, mind az adótörvény szerinti értékcsökkenési leírást is figyelembe vesszük, hiszen azok meghatározó tényezőt jelentenek az adóalap és az adó, valamint az adózás előtti eredmény számításában.

Ahogyan arról már volt szó – a számviteli törvény alapján ez a költség adóalap csökkentő tétel, és így a vállalkozás adózott jövedelmének kiszámításához feltétlenül szükséges adat, ezért a számítására alkalmazott módszer, főként jelentős összegű beruházásnál, számottevő mértékben befolyásolja a vállalkozás adózott, elkölthető forrásainak nagyságát.