A vártnál kevesebb a bevétel a chipsadóból
Nem kezdett különösebben jól a népegészségügyi termékadó költségvetési szempontból. A kormány 2011-ben az utolsó két negyedévre összesen ötmilliárdot remélt ettől az új adótól.
A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a hvg.hu részére megküldött adatai szerint viszont eddig összesen csak 566,6 millió forint népegészségügyi termékadót vallottak be.
Az alacsony számnak köze lehet ahhoz is, hogy a cégek korábbi készleteiket árusították ki, valamint voltak olyan piaci szereplők, akik egyes termékeik összetételét megváltoztatták, így már nem kerültek a chipsadó hatálya alá.
Mindez a költségvetésnek nagy kiesést jelent, és emiatt pénzügyi, gazdasági szempontból nem túl jó hír. A fogyasztóknak és az egészségügynek azonban mégiscsak kedvező lehet, hiszen ez azt jelenti, hogy ezáltal az ételek-italok egészségesebbek lettek, és ez a törvény létrejöttének eredeti szellemiségével is összhangban van.
Legfrissebb
- 2025. november 28. Alanyiadómentesség 2026-ban.
- 2025. november 28. Számviteli politika: kötelező és a vezetőség döntése szerinti módosítások
- 2025. november 18. Szja, Tao, KATA, KIVA – 2026-ban is számolnunk kell a törvényváltozásokkal
- 2025. november 18. A könyvelőknek is fel kell készülniük az új évre – a számviteli törvény várható változásai
- 2025. november 18. Újabb adócsomag a parlament előtt