Akcióterv a koronavírus utáni álláskereséshez

Repka Ágnes

Szerző: Repka Ágnes

HR szakértő, munkajogi szakokleveles tanácsadó

Korábban Magyarország piacvezető személyzeti szolgáltató cégének management tagjaként a munkaerő-közvetítés és fejvadászat országos fejlesztése, irányítása volt a feladata. Emellett tréneri és szakmai mentori tevékenységet végzett sok éven keresztül. Jelenleg szabadúszóként vállalatoknak, alapítványok részére végez HR és munkajogi tanácsadást, magánszemélyek részére pedig munkajogi és karrier-tanácsadást. Szabadidejében munkajogi és karrier-tanácsadó blogot vezet kismamáknak, édesanyáknak két könyve jelent meg a kismamákat, kisgyermekes édesanyákat a munkahelyen megillető jogokról, több fórumon publikál és ad elő rendszeresen.

Bár a hivatalos statisztikák így június közepén is bőven „alulbecsülik” a munkanélküliek valós számát, abba szinte minden szakértő egyet ért, hogy a KSH adatainál jóval több, 350.000 – 400.000 ember vesztette el a munkáját, s így a megélhetését a koronavírus következtében kialakult gazdasági válságban. Ha tehát belegondolunk abba, hogy a most is jól működő, azaz munkaerőt igénylő, vagy a remélhetőleg hamarosan újra induló gazdasági ágazatokban ez a több százezer állás nélkül maradt dolgozó fog pályázni az üres, meghirdetett állásokra, azonnal egyértelművé válik, hogy a profi, hatékony és gyors álláskeresés fontosabb lesz, mint eddig valaha is volt. De hogyan is kezdjen hozzá az, aki már évek, esetleg évtizedek óta nem pályázott?

Mivel mindenki pénzből él, az első lépés az, hogy megvizsgáljuk, mennyi tartalékunk van, s mennyi idő van az új állás megtalálására. Teljesen más stratégia kell annak, akinek egy-két havi tartaléka van – vagy annyi sem – s máshogy jár el az, aki akár fél – egy évet is nyugodtan tud várni a következő szakmai kihívásra. Mindenesetre a munkaviszony megszűnése után a kilépőpapírokkal érdemes beregisztrálni a Munkaügyi Központba álláskeresőként, s igénybe venni – jogosultságtól függően – a maximum 90 napig járó álláskeresési járadékot, ami a maximum mindenkori minimálbér összegével egyenlő összeg (2020-ban 161.000 Ft bruttó).

Amennyiben a következő havi számlák kifizetése sem biztosított, a cél a mihamarabbi elhelyezkedés, akár olyan áron is, hogy a szokásos szakmáján kívül, vagy alacsonyabb pozíciót vállal el az ember. A vírus miatt kirobbant helyzetben nem egy ilyen példát lehetett látni, diplomás emberek – főleg vendéglátás és turizmus területéről – vállaltak fizikai munkát, árukomissiózás, -kiszállítást, csak hogy el tudják tartani a családjukat. Bár első körben azt gondolnánk, hogy ez a szakasz majd nem mutat jól az önéletrajzban később, én úgy vélem, hogy abszolút „megvédhető” lépés, hiszen jól mutatja a pályázó munkakedvét, elszántságát, motivációját, kitartását! Ezt pedig a legtöbb munkáltató értékeli. Pályázzunk tehát nyugodtan olyan munkakörre is, ami amúgy nem az álomállás, s nyugodtan indokoljuk választásunkat azzal, hogy dolgozni akarunk, ami ebben a helyzetben egy megszokott válasz. Kísérjük figyelemmel továbbá, hogy mely iparágak, cégek hirdetnek jelenleg is üres pozíciókat a közelünkben, s keressünk ott – ha van – ismerőst, aki be tud ajánlani minket! Ne riadjunk vissza az olyan ideiglenes foglalkoztatási formáktól sem, mint az egyszerűsített bejelentés, vagy a munkaerő-kölcsönzés, a cél most a rövid távú elhelyezkedés, nem a több éves karrier megalapozása!

Akinek több ideje van, annak érdemes átgondolni, hogy a jelenlegi, talán nem túl biztos iparág vagy szakma helyett a jövőben olyat lenne érdemes választani, amit egy esetleges jövőbeli válság nem érint, s ennek megfelelően képzésbe, továbbtanulásba kezdeni.

A pályázás alapja a legtöbb esetben a szakmai önéletrajz, így az esetleg kissé porosodó CV-nket érdemes elővenni, s frissíteni. A legutóbbi munkahelyek és munkakörök mindenképpen legyenek feltüntetve, aktualizáljuk a végzettség, képzettség, tanfolyamok - képzések rovatot is, hiszen sokan a munkahely által szervezett képzéseken vettek részt az elmúlt időben, ami biztos nincs egy 5-6 éves önéletrajzban feltüntetve. Emellett a közösségi médiában is érdemes a profilunkat frissíteni (főleg a Linkedin adatokat). Tűzzünk ki egy határidőt a pályázati anyagunk összeállítására, s tartsuk magunkat a kitűzött határidőhöz.

Egyszerre sok álláskereső portált figyelni időveszteség, automatizáljunk, amit csak tudunk. Válasszunk ki 2-3 olyan portált, ami a nekünk fontos hirdetéseket, iparágakat, szakmákat képviseli, s állítsunk be hírlevelet magunknak, így naponta kapjuk a friss hirdetéseket. A portál mobiltelefonos applikációját szintén érdemes letölteni, így akár napközben bárhonnan tudunk pályázni, vagy a nekünk írt válaszokat elolvasni. Ilyen helyzetben a gyors reagálás kiemelt fontosságú, hiszen ha nagy a túljelentkezés, meglehet, hogy a 4., 5. napon elküldött önéletrajz már nem is kerül elolvasásra, ha addig összegyűlt 20-30, minden szempontból megfelelő pályázó.

Ha nem a megszokott iparágba pályázunk, tájékozódjunk a szokásos bérekről, s számoljunk azzal is, hogy a kialakult helyzetben kissé alacsonyabb összeget is kínálhatnak.

Mindezen feladatokat rövid határidőn belül végezzük el, hogy utána az állásinterjúkra való felkészülésre és további álláskeresési módszerekre szánjuk az időnk nagy részét. Kezeljük kiemelt figyelemmel a kapcsolatainkat, sok esetben az állások nem kerülnek meghirdetésre, így ha aktívan ápoljuk a kapcsolatrendszerünket, könnyen értesülhetünk rejtett állásokról, ami nagyobb eséllyel kecsegtet a kisebb verseny – kevesebb pályázó – miatt. Ha személyes nem is tudunk, e-mail-ben, telefonon továbbra is tarthatjuk a kapcsolatot volt kollégákkal, szakmai ismerősökkel, erre a Linkedin szintén kiváló terep.

Amíg nem futnak be az első pozitív visszajelzések az elküldött pályázati anyagokra, nézzük át a legfontosabb állásinterjú kérdéseket és válaszokat, és készüljünk fel a szakmai bemutatkozásunkkal. A konkrét állásinterjúk esetében aztán ezt az általános bemutatkozást kell majd testre szabni, azaz a cégnek, az ő elvárásaiknak megfelelően átformálni, hogy a legjobb oldalunkról mutatkozzunk be. Amennyiben nem mi nyertük el az állást, ne féljünk visszajelzést kérni, hogy tanulhassunk belőle, s a következő alkalommal felhasználjuk a hallottakat.

Az álláskeresési feladatok tanulhatók, nem kell hozzá különösebb speciális készség, csak kitartás, s egy jól kialakított rendszer. Az jut előre ebben a futamban, aki minden nap, módszeresen dolgozik az új állás megszerzésén, s nem csak ad hoc jelleggel foglalkozik vele. Ahogy mondani szokták: akinek nincs munkája, az a munkája, hogy napi 8 órában állást keres!