Emelkedik a jövedéki adó és a játékadó

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló gazdasági tárgyú ún. salátatörvényt. Tekintsük át a legfontosabb adóváltozásokat:

Jövedéki adó növekedés
A gázolaj jövedéki adóját 2011.november 1-jétől 13 forinttal, 110 forintra emelik. Ez nem érinti a fuvarozókat és a gazdákat, mivel az adóemeléssel egyidejűleg, azzal egyenlő mértékben megnő az általuk igénybe vehető kedvezmény mértéke.
A cigaretta jövedéki adója is emelkedik. Jelenleg ezer darabonként 9750 forint az adó, és a kiskereskedelmi eladási ár 28,4 százaléka (ez utóbbi nem változik majd), de legalább ezer szálanként 18 080 forint. Az ezer szálankénti minimális tétel még idén novemberben 19.530 forint lesz, jövőre pedig két lépcsőben 21.740 forintra nő.
Jelentősen növelik a vágott dohány adóját is: a jelenlegi 7860 forintról kilogrammonkénti minimális jövedéki adó novembertől 8790 forint lesz, majd 9720, végül 2012 második felében már 10 440 forint. A két újabb emelés időpontja minden dohányterméknél 2012. május 1. és november 1.
Megemelték az adó fix tételét is, így az novembertől ezer szálanként 9750-ről 10 550 forintra, májustól 11 300 forintra, jövő év novemberétől pedig 11 750 forintra nő.

Az alkoholtermékek adója

Az alkoholtermék adója - tiszta szeszre vetítve - hektoliterenként 50 százalékkal 276 100 forintról 414 150 forintra emelkedik. Ha a párlatból kizárólag természetes aromával állítanak elő terméket, akkor annak az adója csak 5 százalékkal több, 289 900 forint lesz, csakúgy, mint a mézzel ízesített pálinkának.
A sör adója hektoliterre vetítve Balling- (Plató-) fokonként - az eddigi 633 helyett - 665 forint, alkoholfokonként pedig - az eddigi 1400 helyett - 1470 forint lesz.
Mivel a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményekre vonatkozó szabályozás továbbra is lehetővé teszi alkoholtartalmú gyógynövény-készítmények előállítását, az e termékek előállításához felhasznált alkohol után visszaáll az adómentesség.
Aki szeszfőzdében bérfőzet, annak 50 literig továbbra is adómentes a párlat, afelett viszont hektoliterenként - tiszta szeszre vetítve - 13 800 forinttal több, 289 900 forint lesz a jövedéki adó. Ugyanígy változik az adója az 50 literen felüli magánfőzött pálinkának is. 5 százalékkal emelkedik az adója a nem szőlőből készült bornak, továbbá a pezsgőnek. A szőlőbor továbbra is adómentes marad.

A szerencsejáték-törvény is módosult

A pénznyerő automaták tételes adója a ma hatályos mérték öt-, illetve hatszorosával nő: havi 100 ezer helyett 500 ezer, míg a játékkaszinókban üzemeltetett gépeké 120 ezer helyett 700 ezer forint lesz.
Emellett bevezetnek egy új százalékos adót, amelyet a gépenkénti 900 ezer forint feletti - negyedéves - játékbevétel után kell megfizetni.  Ez az adó 20 százalék lesz.
Jövő év január 1-től megadóztatják a Magyarországon eddig nem adózó, interneten szervezett szerencsejátékot.
A liberalizált tevékenység fogalmát kiegészítik a távszerencsejátékokkal; 2012. január 1-jétől a távszerencsejáték-szervezés az adóhatóság engedélyével végezhető, a Szerencsejáték Zrt.-n kívül más szervezők részére is legális tevékenységgé válik. Az engedély 5 évre adható ki és további 5-5 évre lehet megújítani. Az engedély nélküli szervezést szankcionálni és bírságolni lehet majd 10, illetve 100 millió forintig.
A távszerencsejáték szervezőnek valamely EGT-állam területén székhellyel, legalább 200 millió forintnak megfelelő összegű jegyzett tőkével és külön jogszabályban meghatározott gyakorlattal rendelkeznie (ez utóbbi feltétel magasabb összegű biztosíték fizetésével kiváltható).
Az online szerencsejáték adó alapja a tiszta játékbevétel, mértéke pedig 20 százalék, ezt havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20. napján kell bevallani és megfizetni.