Kedvezményt kapnak a jó adózók Észak-Magyarországon

Kedvezményt kapnak az adóhivataltól azok az átmeneti fizetési nehézségekkel küzdő észak-magyarországi adóalanyok, akik korábban pontosan teljesítették kötelezettségeiket. Esetükben ez azt jelenti, hogy haladékot kapnak  adótartozásuk befizetésére, és fizetési kedvezményt is igényelhetnek, így a végrehajtás nem indul el azonnal, hanem a végső lépés lesz.
A "jó adózó" státusszal együtt járó kedvezmények körét a vállalkozások érdekvédelmi szervezeteivel folytatott tárgyalások eredményeként alakította ki az adóhivatal, jó adózónak pedig a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplő adóalanyokat tekinti.
Az adatbázisba a 11UK21 számú nyomtatványon, elektronikus úton kérhetik felvételüket az érintettek.
A NAV illetékes főigazgatósága azt közölte, hogy a vállalkozói kamarák régi kérése volt az, hogy az adókötelezettséget korábban pontosan teljesítő adózók ne szembesüljenek azonnal a törvény szigorával, ha átmeneti fizetési nehézségük keletkezik.
Ez ugyanis általános esetben a végrehajtási eljárás néhány napon belüli megindításával, a bankszámlák megterhelésével, jövedelem-letiltással, ingó- és ingatlanlefoglalással járhat.
Ezen túlmenően az adóhatóság a végrehajtás tényét közzéteszi hivatalos honlapján, a cégbíróság pedig a cégjegyzékben, így az azonnali végrehajtás rosszabb banki besorolást és pályázati sikertelenséget is okozhat.
Mindezek elkerüléséért a régió adóigazgatóságai a késve fizető jó adózóknak először csak felszólítást küldenek. Ennek kézhezvételével az érintettek haladékot kapnak a befizetés pótlására, illetve fizetési kedvezményt igényelhetnek. A végrehajtást pedig csak akkor indítják meg, ha a felszólítás eredménytelen marad.