A kecske, a káposzta és a „dörzsölt” HR-es

Sinka Júlia

Szerző: Sinka Júlia

Végzettség: Közgazdász, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, okleveles adószakértő (nemzetközi adózás és áfa)

Szakterület: Kis- és középvállalkozások számviteli és adózási kérdései

Ahogyan a régi vicc mondja, „ketten vagyunk megelégedve a fizetésünkkel. Én és a főnököm. Ő az enyémmel, én pedig az övével.”

Okos HR-es tudja, hogyan érheti el, hogy mindenki a saját borítékjával is elégedett legyen fizetésnapkor. Lássunk néhány – a HR-es és munkaadói kreativitást megmozgató – adókedvezményt, hogy a több bruttó (és így nettó) bér ne jelentsen feltétlenül több bérköltséget is!

 

CSALÁDBARÁT MUNKAHELYEK. KISMAMÁK A „FEDÉLZETEN”

A „családbarát” munkahely– azaz, ahol nem „bűn”, ha valakinek van néhány kiskorú csemetéje, és igyekeznek rugalmas munkaidő-beosztással dolgozni - ritka még nálunk, mint a fehér holló. Az igazság az – és ez sajnos még azon cégekre is érvényes, ahol a tulajdonosok és/vagy a felsővezetők nők -, hogy „nem szeretik” a kisgyermekes munkavállalókat, hiszen – szerintük - a gyerek bármikor megbetegedhet, s ilyenkor nem lehet az anyukákra számítani. Pedig a helyzet mindkét fél számára előnyös kezelésére lehetőséget adnak a jogszabályok!

Az Mt. előírása szerint, a munkáltató a munkavállaló kérésére a gyermek három éves koráig (az apa vagy az anya is lehet a lehetőséget igénybevevő személy) köteles a munkavállaló szerződését a napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani. De ez a jog a munkavállalót csak a gyermek 3 éves koráig illeti meg. Azonban ha a munkavállaló ajánlatot tesz a továbbiakban a szerződés részmunkaidősre való módosítására, akkor a munkáltató köteles azt megvizsgálni (csak módosítania nem kötelező).

Továbbá sok olyan munkakör van, ahol a távmunka is jól működhet. Ez az ugyancsak az Mt. által – bár speciális előírásokkal - szabályozott munkaviszony. Jó megoldás lehet ez egy könyvelőiroda számára a könyvelők, bérszámfejtők alkalmazására, de az újságírás, fordítás, grafikai tervezői munka, stb. esetében is költségkímélő forma a munkaadó számára. Például lényegesen kisebb területű irodára van szükség, ha – maradva a könyvelésnél - az egyébként otthonról, távmunkában dolgozó könyvelők csak a rájuk bízott ügyfelekkel előre egyeztetett időpontokban vannak jelen a központban, és természetesen nem egyszerre. Remek, kifejezetten a távkönyvelés céljaira kidolgozott szoftverek állnak ehhez rendelkezésre.

A szociális hozzájárulási adóból a munkaadó kedvezményt vehet igénybe:

  • Ha az alkalmazott foglalkoztatására a GYED, GYES, gyermeknevelési támogatás folyósításának ideje alatt, vagy azt követően kerül sor: ilyenkor a foglalkoztatás első két évében a havi bruttó munkabér, de legfeljebb havi 100 ezer forint 27 százalékával csökkenthető a szociális hozzájárulási adó, majd a harmadik évben ennek fele, azaz 14,5 százalék a kedvezmény mértéke.
  • Ha a dolgozó legalább három gyermek után, szülőként jogosult családi pótlékra, és gyermekgondozási díjban gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesül, vagy részesült, mielőtt a cég alkalmazásába került, akkor a foglalkoztatás első három évében havonta a bruttó munkabér, de legfeljebb havi 100 ezer forint 27 százalékával csökkenthető a szociális hozzájárulási adó, majd a negyedik és ötödik évben 14,5 százalék a kedvezmény.
  • Ha a munkavállaló a gyermekgondozási szabadságról részmunkaidőben tér vissza munkaadójához (és ezen időtartam alatt csecsemőgondozási díjat, a GYES-t vagy GYED-et kapott), illetve a másik részmunkaidős alkalmazott (aki eddig pótolta az otthon „babázó”-t), heti 20-20 munkaórában foglalkoztatott, akkor a munkavállalók bruttó munkabérének, de havonta legfeljebb a minimálbér kétszeresének (ez 2016-ban 222 ezer forintot jelent) a 7 százalékával csökkenthető a szociális hozzájárulási adó. E kedvezmény legfeljebb 3 évig vehető igénybe.

 

ELŐTTEM AZ UTÓDOM: PÁLYAKEZDŐK ÉS ALIG HÚSZÉVESEK A CÉGNÉL

A fiatal – 25 év alatti -, pályakezdő munkavállalók foglalkoztatását is kedvezménnyel díjazza a törvény. (A „pályakezdő” kategóriába a korábban szerzett, legfeljebb 180 nap biztosítási idő még belefér.) A foglalkoztatás első két évében, az érintett munkavállaló havi bruttó munkabérének, de legfeljebb havi 100 ezer forintnak a 27 százalékával csökkenthető a szociális hozzájárulási adó.

Ha a munkavállaló ugyan már nem tekinthető pályakezdőnek, de még nem töltötte be a 25. életévét, a foglalkoztatásához kapcsolódó szociális hozzájárulási adó kedvezmény alapja szintén a havi bruttó munkabér, de legfeljebb havonta 100 ezer forint, de a kedvezmény mértéke kevesebb, azaz 14,5 százalék.

Kis- és közepes, kis létszámú vállalkozásoknál is megfontolandó a multik példájának követése, a „saját nevelésű” – és így a cég érdekeivel, céljaival azonosulni tudó – munkavállalók alkalmazása, megtartása. Persze elsősorban azoknak a munkaadóknak ajánlható e lehetőség, ahol a régi „szakik” létszáma megengedi azt, hogy valaki foglalkozzon az „újoncok” gyakorlati fejlődésével, az „iskolás tudás” csiszolásával is.

 

„AGYASOK” AZ IRODÁBAN: KUTATÓK, DOKTORANDUSZOK ALKALMAZÁSA

Doktori (PhD), vagy ennél magasabb tudományos fokozattal, illetve tudományos címmel rendelkező kutató, fejlesztő alkalmazása esetén is a havi bruttó munkabér 27 százaléka a szociális hozzájárulási adóból leírható kedvezmény, viszont a figyelembe vehető, havi bruttó bér maximuma lényegesen magasabb, azaz havi 500 ezer forint.

Picit kevesebbet „érnek” a jogalkotónak a leendő doktorok: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint doktori képzésben részt vevő hallgató vagy doktorjelölt alkalmazása esetében a szociális hozzájárulási adókedvezmény mértéke 14,5 százalék, alapja a havi bruttó munkabér, de legfeljebb havi 200 ezer forint. (A K+F tevékenységhez a társasági adózásban is kapcsolódik kedvezmény, így megfontolandó a dolog a hivatásszerűen kreatív vállalkozások számára.)

 

JÁTSZD ÚJRA SAM: ESÉLY A TARTÓSAN MUNKANÉLKÜLIEKNEK, SZAKKÉPZETLENEKNEK, AZ 55 ÉVEN FELÜLIEKNEK, MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKNEK

Ha a munkaadó értékeli az évtizedek alatt gyűjtött munkatapasztalatot, szakmai tudást, és 55 éven felülieket is szívesen lát a „stábban” – elvégre, ha a 40 az új 30, akkor…-, az érintettek foglalkoztatásához kapcsolódó szociális hozzájárulási adó kedvezmény alapja ugyancsak a havi bruttó munkabér, de legfeljebb havonta 100 ezer forint, míg a kedvezmény mértéke 14,5 százalék. E kedvezmény jól kombinálható az előzővel: az idősebb, tapasztaltabb munkatárstól sokat tanulhat a pályakezdő. Ráadásul mindkettőjük után karcsúbb a szocho...

Amennyiben az új kolléga tartósan álláskeresőnek minősül (azaz az állami foglalkoztatási szerv a kedvezményezett foglalkoztatást megelőző 275 napon belül legalább 183 napig álláskeresőként nyilvántartotta őt), a foglalkoztatása első három évére jár a munkaadónak a kedvezmény: a havi bruttó bér, de legfeljebb havi 100 ezer forint 27 százaléka az első két évben, míg a harmadik évben már csak 14,5 százaléka.

A megváltozott munkaképességű álláskeresőnek ad a cég esélyt, az érintett havi bruttó bére, de legfeljebb a minimálbér kétszerese (idén tehát legfeljebb 222 ezer forint) a havonta elszámolható kedvezmény alapja, mértéke 27 százalék. Érdekessége az e körhöz kapcsolódó kedvezménynek, hogy a jogalkotó támogatja a megváltozott munkaképességű egyéni vállalkozók, társas vállalkozók (ideértve az egyéni cégek tulajdonosait is) visszatérését is a munka világába. Esetükben a kedvezmény mértéke, alapjának maximuma azonos a munkaviszonyban álló sorstársaik után igénybe vehető kedvezménynél részletezettekkel, azzal, hogy egyéni vállalkozó a saját maga után fizetendő (azaz a kivét, átalányban megállapított jövedelem) számított szociális hozzájárulási adóból vonhatja le ezt, míg a társas vállalkozó esetében a társasággal fennálló jogviszonyából származó jövedelem az irányadó. Ez azt jelenti, hogy nem feltétel, hogy az érintett alkalmazásban álljon a cégénél, a tagi jogviszony is megalapozza a kedvezményt.

Szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak - ez a (FEOR-08) 9. főcsoportjába tartozó foglalkozásokat jelenti - után is jár kedvezmény: a bruttó munkabér, de legfeljebb havonta 100 ezer forint 14,5 százalékával csökkenthető a szocho.

 

RÓLUK SE FELEDKEZZÜNK MEG!

Mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatott, 25 év feletti és 55 év alatti munkavállalók után is érvényesíthető adókedvezmény: a bruttó munkabér, de legfeljebb havonta 100 ezer forint 14,5 százalékával csökkenthető a szocho. Sajnos azonban nem minden foglalkozás esetén, csak bizonyos FEOR- számú munkakörökre vonatkozik e szabály. Azaz a (FEOR-08) 6. főcsoport 61. csoportjába tartózó, valamint a 7. főcsoport 7333 számú foglalkozásából a mezőgazdasági gép (motor) karbantartója, javítója munkakörben és a 8. főcsoport 8421 számú munkakörben alkalmazottakra érvényes.

Szabad vállalkozási zónában működő vállalkozás új munkavállalóira is szabad igénybe venni kedvezményt: a fizetendő szociális hozzájárulási adó a bruttó munkabér, de legfeljebb havi 100 ezer forint 27 százalékával csökkenthető a foglalkoztatás első két évében, 14,5 százalékával a foglalkoztatás harmadik évében.

Karrier Híd Programban résztvevők esetében a bruttó munkabérnek, de legfeljebb havonta a minimálbér kétszeresének 13,5 százalékával csökkentheti a foglalkoztató a fizetendő szociális hozzájárulási adóját.

Fontos, hogy ott, ahol a törvény a fentiek kapcsán FEOR-számot említ, arra hivatkozik, ott a 2012. január 1-jén hatályos KSH közlemény szerinti besorolást kell figyelembe venni. 

Lényeges továbbá, hogy egyes kedvezményeknél hatósági igazolásokra is szükség van, így például a minimum három gyermekre tekintettel családi pótlékra szülőként jogosult, és gyermekgondozási díjban, illetve gyermekgondozást segítő ellátásban részesült vagy részesülő, vagy gyermeknevelési támogatásban részesült vagy részesülő alkalmazása esetén azt is igazolni kell, hogy minimum három gyermek után a szülőnek jár a családi pótlék, amit a fővárosi és megyei kormányhivatal igazol. Az igazolásokat az ellátásban részesülő személy kérelmére állítják ki. A kedvezményt a foglalkoztató az ellátásokról szóló igazolások birtokában érvényesítheti. 

Hatósági igazolásokra van szükség továbbá:

  • gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás (korábban gyes), valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt vagy azt követően foglalkoztatottak esetében (az ellátás folyósításának vagy megszűnésének tényét kell igazolni), 
  • a 25 év alatti, legfeljebb 180 nap biztosítási idővel rendelkező pályakezdő esetében (a biztosításban töltött napok számát igazolja a NAV),
  • Karrier Híd Program: az állami foglalkoztatási szerv által, az érintett személy kérelmére kiadott hatósági bizonyítvány birtokában számolhatja el a munkaadó a kedvezményt. 
  • megváltozott munkaképességű személyek esetén: adókedvezmény igénybevételéhez szükséges jogosultságot igazoló rehabilitációs kártyát (az azt helyettesítő igazolást) az adóhivatal állítja ki. A vonatkozó kérelmet azonban a jogosultnak a kormányhivatal rehabilitációs hatóságánál kell benyújtania. 
  • tartósan álláskereső esetében: a tartós álláskereső „státuszt” az állami foglalkoztatási szerv igazolja, az álláskereső személy kérelmére.

A munkaerő mobilitását, a kereslet és kínálat – mert ez a piaci elv itt is működik- adott esetben megyéken átívelő egymásra találását a jogalkotó a gépkocsival történő munkába járás költségtérítésének emelésével is igyekszik ösztönözni. Ennek összege 9,- Ft/km-ről 15 Ft/km-re emelkedik jövő januártól. E szándéknak a társasági adót érintő szabályokban is lesz hatása, ugyanis az Szja-tv.  lakhatási célú kedvezménye mellett, a társasági adóban is kedvezményes megítélés alá esnek a munkásszállás kialakításának és fenntartásának kiadásai.

Adott esetben, érdemes a cégnek megfelelő – akár szociális hozzájárulási adókedvezményre is jogosító – munkavállalót akár az ország másik végéből is átcsábítani. Ráadásul úgy, hogy az érintett személy sem jár rosszul…